Osztrák stop a magyar sertéskivitelnek
Megtiltották a napokban a magyar élő sertések bevitelét az osztrák állat-egészségügyi hatóságok - mondta lapunknak Zádori László, a Vágóállat és Hús Terméktanács titkára. Az osztrák fél hazai források szerint arra hivatkozott, hogy a magyar állatállomány nem mentes a sertések idegrendszeri elváltozását okozó Aujeszky-vírustól, és nálunk e betegség teljes felszámolására nem folyik program.
Egy tegnapi szakmai tanácskozáson a magyar állat-egészségügyi hatóságok azt közölték, hogy az ügyben felvették a kapcsolatot Brüsszellel és az osztrák illetékesekkel - tudtuk meg. Egyes hivatalos nyilatkozatok szerint elképzelhető, hogy a konfliktus mára rendeződik. Zádori arról tájékoztatta lapunkat, hogy Magyarország eddig nem exportált élő sertéseket Ausztriába. A kiszállítások nyilvánvalóan a csatlakozás nyomán indultak volna meg a határ menti régiókból.
A hazai állat-egészségügyi hatóságok azt az információt adták, hogy Magyarország mindent megtett a belépés utáni uniós sertésszállítások érdekében, így nincs olyan indok, ami alapján a kivitelt le kellene állítani - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára. Ezért szerinte az is felvetődik, hogy Ausztria rosszul értelmez bizonyos szabályokat, vagy állat-egészségügyi okokra hivatkozva szándékosan korlátozza a kereskedelmet. (Egyes források szerint Magyarországon több éve folyik Aujeszky-mentesítési program, amelyhez az állam támogatást nyújt. Ennek nyomán a sertésállomány több mint 90 százaléka már ma is mentesnek tekinthető, és a munka egy éven belül befejezhető.) Tóth lapunkkal közölte: a termelők az osztrák lépést olyan tapasztalatként élik meg, amely azt bizonyítja, hogy hiába történt meg az uniós csatlakozás, egyesek továbbra is gátolni kívánják a magyar alapanyagok közösségi piacra jutását. (HL)


