BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rendezné adósságait és újraindulna a Pannon Rádió

Rendezné az Országos Rádió és Televízió Testülettel (ORTT) szemben fennálló, több tízmillió forintra rúgó tartozását a Pannon Rádióként ismertté vált Magyar Zene Rádiója, ha ezért az ORTT helyreállítja tavaly ősszel felmondott műsorszolgáltatási szerződésüket - értesült pénteken az MTI a médium egyik, neve mellőzését kérve nyilatkozó vezetőjétől.

A nyilatkozó elmondása szerint a napokban levélben fordulnak a médiahatóság elnökéhez; ebben azt vetik fel, kifizetik tartozásukat, ha cserébe visszakapják műsorszolgáltatási jogukat, amelyre - az eljárás le nem zárt volta miatt - az ORTT még nem írt ki új pályázatot.

A médiahatóság fennállásának nyolc éve alatt nem volt rá példa, hogy ilyen beadványt a kérvényező számára kedvezően bírált volna el, közölte az ORTT vezetéséhez közelálló forrás az MTI érdeklődésére.

A testület 2003. október 2-án döntött úgy, hogy 15 napos határidővel felmondja a társasággal fennálló műsorszolgáltatási szerződést. Erre egyebek mellett az adott okot, hogy a társaság jelentős díjhátralékot halmozott fel az ORTT-vel szemben. A médiahatóság ugyanakkor döntött arról is, hogy kezdeményezi a társaság felszámolását, mivel ennek keretében érvényesíteni lehet a testülettel szembeni tartozást. Erre az adó egyik munkatársának közlése szerint még tavaly sor is került.

Nincs szabály arra, hogy hány alkalommal kérheti e szerződés felbontásának visszavonását a médium - közölte néhány hete Vékony Éva ORTT-szóvivő az MTI érdeklődésére a Magyar Zene Rádióját működtető társaság második, e tárgyban kelt beadványa kapcsán.

A Pannon Rádió 2000 őszén kezdte meg működését; a társaságban nem sokkal később, ajándékozással 26 százalékos tulajdonrészt szerzett a Csurka István MIÉP-elnök által életre hívott Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány. Miután a kft. az alapítvánnyal 2002. májusában megszakította az együttműködést, a rádióhoz fűződő összes jog birtokában lévő Gidófalvi Attila új helyszínre tette át a műsor sugárzását. A Hírközlési Felügyelet végül mintegy féléves vita után záratta le az alapítvány által - a hatóság szerint szabálytalan módon - működtetett adót.

A - Gidófalvai Attila akkori közlése szerint nem utolsó sorban az alapítvánnyal fennálló vitája miatt - nehéz anyagi helyzetbe került médium ezt követően folyamatosan új befektetőket keresett, s a múlttal való szakítás jegyében tavaly nyáron változtatta nevét az addig szlogenként használt Magyar Zene Rádiójára.(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.