BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

RÖVIDEN

Rendelet az e-hulladékokra

Néhány héten belül elkészülhet az elektronikai és elektromos eszközökből keletkező hulladékok hasznosítására vonatkozó rendelet tervezete. Így a hónap vége előtt elkezdődhetnek az ezzel kapcsolatos egyeztetések is, hogy az uniós előírásoknak megfelelően augusztusra ki lehessen adni a jogszabályt. Markó Csaba és Borsányi Bognár Levente, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakértői egy szakmai rendezvényen elmondták: az érintett eszközöket tíz kategóriába sorolják be, és írnak elő rájuk meghatározott begyűjtési és hasznosítási kötelezettséget. 2005-től az elektronikai eszközökre is termékdíjat vetnének ki, amely alól a gyártók és importőrök csak úgy szerezhetnének mentességet, ha gondoskodnának az általuk kibocsátott, hulladékká váló termékek előírt arányú hasznosításáról. (VG)



Könnyítik a külföldiek idénymunkáját

Könnyebben vállalhatnak mezőgazdasági szezonális munkát a külföldiek Magyarországon, a szezonális vízum összesen 150 napos időtartamra, többszöri ki- és belépést tesz lehetővé - jelentette be Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. Módosították a külföldiek magyarországi foglalkoztatásáról szóló miniszteri rendeletet, illetve az idegenrendészeti törvény módosítását is elfogadta az Országgyűlés. Ehhez, mivel kétharmados törvényről van szó, az ellenzék támogatására is szükség volt. Közölte: egy vízummal és egy munkavállalási engedéllyel az adott időtartamon belül többszöri rövidebb idejű munkavégzésre vállalkozhatnak a külföldiek. (VG)



Jogilag nem áll a drosztrendelet felfüggesztése

Jogilag érvénytelen az a moratórium, amelyet a taxidrosztok használata ügyében hétfőn írt alá a főváros kereskedelmi bizottságának elnöke a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara képviselőjével. Az április óta érvényes fővárosi rendelet szerint a taxik csak a drosztokon várhatnak utasra, de annak megsértőit még két hónapig nem büntetnék. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője, Felkai László szerint a rendeletet csak az önkormányzat közgyűlése, illetve az Alkotmánybíróság módosíthatta vagy függeszthette volna fel. (VG)



Negyvennégyezernél több igénylő

Ez idáig összesen 44 305 magyar adóalany igényelt EU-s adószámot - tette közzé az adóhatóság. Az uniós adószám Magyarországon a HU előtagból és az adószám első nyolc számjegyéből áll. Használatával érvényesül a célországi adózásként ismert európai uniós irányelv, amely szerint a közösségi kereskedelmi kapcsolatok során az adót a beszerző fizeti meg. Az adózónak az adóköteles tevékenysége megkezdésének bejelentésével egyidejűleg nyilatkoznia kell arról, hogy az Európai Közösség más tagállamában illetőséggel bíró adóalannyal kereskedelmi kapcsolatot kíván-e létesíteni, ez alapján megállapítják meg a közösségi adószámot. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.