Röviden
Sztrádaszerződés
Ma írják alá az M7-es autópálya Zamárdi-Balatonszárszó szakaszának kivitelezési szerződését. A Nemzeti Autópálya Rt. tavaly decemberben hirdetett nyílt előminősítéses közbeszerzési eljárást a 14,2 kilométer megépítésére, amelyet a Strabag Építő Rt. és a Hídépítő Rt. alkotta Völgyhíd Konzorcium nyert meg. A szerződés összege meghaladja a 74 milliárd forintot, amiből a két kilométernyi völgyhíd mintegy 39 milliárdot tesz ki. A kivitelezési munkák júniusban kezdődnek, a tervezett átadási határidő 2006. november. (VG)
Támogatott Tisza-tavi turizmus
Százmillió forinttal támogatja az idén a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal a Tisza-tó környékének turisztikai célú fejlesztését. Az erről szóló együttműködési megállapodást Kovács Flórián László, a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal elnöke, és Herbály Imre, a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke írta alá tegnap Kiskörén. (VG)
Kórház-rekonstrukció huszonkét helyen
Az egészségügy reformjának keretében országszerte 22 kórházban kezdődött vagy kezdődik meg a rekonstrukció - közölte Medgyessy Péter, amikor tegnap látogatást tett Egerben, a Markhot Ferenc Kórházban. A miniszterelnök beszédében a többi között kijelentette: a reform három fontos eleme a betegségek hatékony megelőzése, a gyógyuláshoz szükséges diagnosztika fejlesztése, illetve a rendelkezésre álló anyagi források hatékony felhasználása. (MTI)


