Röviden
Bírósági cselekvési program
Az igazságszolgáltatás és a bírák tekintélyének helyreállítását, az ítélkezés színvonalának emelését és a működési feltételek javítását tűzi célul az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hat évre szóló cselekvési programja - tájékoztatta a sajtó képviselőit Lomnici Zoltán, a testület és a Legfelsőbb Bíróság elnöke. A feladatokat részletezve elmondta: különösen fontosnak tartják az ítélkezés, az ügyintézés időtartamának csökkentését, a fővárosi és a Pest megyei igazságszolgáltató fórumok ügyhátralékának feldolgozását. A bírák nagyobb társadalmi megbecsülése végett szorgalmazzák a bírói életpályamodell kidolgozását. A magas színvonalú ítélkezés nem nélkülözheti a folyamatos oktatást és korszerű informatikai hátteret. (VG)
Minimálnyugdíjból szociális minimum
Nem szűnik meg jövő évtől a minimálnyugdíj, de a készülő szolidaritási törvény szerint a szociális minimum váltja majd fel - mondta Korózs Lajos, az MSZP-frakció szociális munkacsoportjának tagja. A tervek szerint a szociális minimum magasabb összegű lesz, mint a jelenlegi minimálnyugdíj. Az 53. heti nyugdíj kifizetéséről elmondta: Budapesten május 14-én, vidéken május 17-én kezdik fizetni. (MTI)
Koncentráció a húsiparban
Az európai uniós csatlakozás koncentrációt indít el a magyar húspiacon és feldolgozók körében - véli Menczel Lászlóné, a Magyar Húsiparosok Szövetségének titkára. Az uniós rendelkezések hatására már a csatlakozás előtt megindult a cégek specializációja, vannak olyan vállalkozások, amelyek már nem vágnak állatot, csak feldolgozással foglalkoznak. (MTI)


