Csillag István gazdasági miniszter a közelmúltban hét, a korábbi években nyertesnek minősített Széchenyi-terves turisztikai pályázatot érvénytelenített azzal az indoklással, hogy az érintett cégek nem teljesítették a követelményeket. Főleg a határidők be nem tartása volt a jellemző. A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint a korábbi években a minisztérium mindig rugalmasan kezelte ezeket a kéréseket, s a nyertes pályázók a kért módosításokra lehetőséget kaptak. Az idei az első olyan év, amikor a módosítási kérelmeket teljes egészében vagy ezek nagyobb részét elutasították. Ennek oka vélhetően az üres kassza, s amit nem kell, nem fizetnek ki. Az érvénytelenített pályázatokon megtakarított összeg milliárdos nagyságrendű.
Az üggyel kapcsolatban a pályázatkezelő Magyar Fejlesztési Banknál azt mondták: a tervezettnél kisebb összegű támogatás miatt több projektet kellett újragondolni. Ez lehetett az oka a határidők elcsúszásának.
Ugyanakkor a pénzügyi tárcától kapott tájékoztatásból az derül ki, hogy a PM irányelve szerint a minisztériumoknak az előírt megtakarításokat a működési költségeikből és nem a különféle pályázati keretekből kell kigazdálkodni. Ez vonatkozik a gazdasági tárcára is, ahol a zárolt összeg 3,593 milliárd forint.
Hét, az ügyben érintett vállalkozás került e döntéssel nehéz helyzetbe, s kénytelen a beruházás építését későbbre halasztani. Az egyik legjelentősebb projekt a Rác fürdő rekonstrukciója, illetve a hozzá kapcsolódó szálloda építése. Ez a 4,7 milliárd forint értékű beruházás tavaly 750 millió forintot nyert a Széchenyi-tervből, ezt azonban már nem kapják meg. Ezt azt jelenti - mondta Bornemissza Miklós, a Rác Nosztalgia Kft. ügyvezetője -, hogy teljesen magántőkéből finanszírozzák a beruházást, ám a kivitelezést a tervezetthez képest hónapokkal később tudják elkezdeni. Nem zárta ki, hogy jogi útra terelik az ügyet. Jelenleg ügyvéddel egyeztetnek a lehetőségekről. A vállalkozó szerint a GKM eljárása azért is elfogadhatatlan, mert a miniszteri döntést megelőzően a tárca szakértői bizottsága jogosnak ítélte a pályázati támogatást. A Rác Kft. bizonyos határidőket nem tudott betartani, mivel a pályázat kezelésében szerepet játszó intézmény is csúszott a számára megadott határidővel - magyarázta a történteket Bornemissza Miklós.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.