Új értékesítési vezető a Pannonplastnál
A Pannonplast Műanyagipari Rt. menedzsmentje május 10-i hatállyal Palkó Rolandot bízta meg a központosított értékesítési terület vezetésével - közölte a társaság szerdán.
Az új vezető feladata egy csoportszinten irányított értékesítési struktúra kialakítása a Pannonplastnál és e terület vezetése.
A közlemény szerint a 39 éves szakember eddigi pályafutása során kiterjedt nemzetközi tapasztalatokra tett szert a közép-kelet-európai régió csomagolóiparában, illetve autóipari beszállítói szerződések megkötésében. Első számú értékesítési vezetőként számos, a Pannonplast számára kiemelten fontos vállalattal állt kapcsolatban.
"A Pannonplast 2005-től növekedési pályára lép, s ennek előfeltétele az értékesítés átalakítása, mely Palkó Roland megbízásával elkezdődött - mondta el Zoltán Csaba, a társaság elnök-vezérigazgatója a szakember kinevezése kapcsán.
A márciusban meghirdetett stratégia megvalósításához a Pannonplast menedzsmentje kiemelt fontosságúnak tartja a vállalat kontrolling területének átalakítását és egy hatékony, célszám alapú tervezési rendszer kialakítását. Ezzel összhangban a következő időszakban megkezdődik a vállalat kontrolling tevékenységének átszervezése is.
A kontrolling terület vezetésével a társaság menedzsmentje Schilling Antalt bízta meg. Feladatai közé tartozik majd az új kontrolling rendszer bevezetése, az éves és negyedéves tervezés, valamint az ehhez kapcsolódó teljesítmények felügyelete.(MTI)


