BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A baromficikkek is drágulhatnak

Heteken belül megkezdődhet a baromficikkek drágulása is, mivel a sertéshúsok áremelkedése a "társágazat" termékárait is magával húzza. A baromfis cégek várhatóan 5-10 százalékos növelést igyekeznek elfogadtatni.

Egy hónapon belül várhatóan a baromfiárak is követik a sertéshúsárak növekedését - mondta Magyar József, a szentesi Hungerit Baromfi-feldolgozó Rt. vezérigazgatója. Mint beszámoltunk róla, a húsipari termékek áremelkedése már megkezdődött, miután a hazai sertésfelvásárlási árak több mint 15 százalékkal nőttek a májusi uniós csatlakozás utáni árkiegyenlítődés miatt. A sertéshúsok 10-15 százalékos drágulása - tette hozzá Magyar - 5-8 százalékos áremelkedést jelenthet a baromfitermékeknél. Budai Zoltán, a Zalabaromfi Rt. elnök-vezérigazgatója szerint nemcsak a csirke-, de a pulykahúsárak is emelkednek majd.

A drágulás heteken belül megkezdődik, és annak mértéke elérheti a tíz százalékot is - állapította meg.

A baromficikkek árnövekedésének az adhat alapot, hogy a két ágazat árai általában együtt mozognak. Ezt alátámasztja, hogy a több évtizedes megfigyelések szerint a sertéshúspiaci viszonyokat leginkább kifejező karaj és comb, illetve az egyik alapvető baromfiterméknek számító bontott csirke ára között nagyjából 2:1-es arány alakult ki. Ha tehát a kiemelt sertéstermékek fogyasztói ára - miként a szakmai prognózisokban szerepel - átlépi a "lélektaninak" tartott 1000 forintos kilogrammonkénti határt, egy kiló bontott csirkének átlagosan 500 forintba kellene kerülnie a boltokban.

A bontott csirke az üzletekben ma 400 forint körüli áron kapható - közölte Takács László, a piaci szereplőket tömörítő Baromfi Terméktanács (BT) igazgatója. Megítélése szerint a drágításra szükség lenne, mert a termékárak 2000 óta alig változtak, miközben a termelési költségek uniós színvonalúra nőttek. A fogyasztói árakban viszont továbbra is nagy a különbség, mivel például a már említett bontott csirke Nyugat-Európában kilónként minimum 700-800 forintnak megfelelő összegbe kerül, szemben a 400 forintos mai magyar átlagárral. A baromfipiaci áremelést ugyanakkor nehezíti, hogy ma is kínálati viszonyok jellemzik az ágazatot - közölte Takács. Mint ismert, az év elején jelentős feszültséget okozott a brazil csirke dömpingárasnak tartott importja, de tavasszal és a májusi csatlakozás óta egyre több lengyel baromfitermék is megjelent a magyar boltokban. Takács tájékoztatása szerint számos üzlet olyan lengyel étkezési tojásokat is árusított, amelyek - szabálytalan módon - nem feleltek meg a kötelező jelölési előírásoknak.

A drágítási törekvéseket az is hátráltathatja, hogy egyes hazai baromfi-feldolgozók időről időre - más cégek árai alá kínálva - akciósan értékesítik termékeiket - állítják szakértők. A legtöbb bírálat az állami tulajdonban lévő Bábolna Rt.-t éri, amely ellen egyes hazai baromfiipari szereplők versenyjogi panaszt is benyújtottak Brüsszelbe (VG, 2004. május 6.). (HL-ThG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.