BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nehezen mozduló munkaerő

Egyre nagyobb gátja a beruházásoknak a magyar munkaerő mobilitásának hiánya. A most készülő nemzeti foglalkoztatási akcióterv elsősorban a közlekedési nehézségek megoldását sürgeti. Ám gond az is, hogy kevés a bérlakás, az ipari parkok mellé nem épültek munkásszállók, kedvezőtlenek a munkakörülmények.

A dolgozó lakosság csaknem egyharmada kényszerül ma arra, hogy ingázzon az otthona és a munkahelye között. Még ez is kevés, lassan a mobilitás hiánya lesz az egyik legnagyobb gátja a beruházásoknak - állítják szakértők, akik szerint kormányzati lépések szükségesek. Elsősorban szak- és betanított munkásokat, kőműveseket, ácsokat, műszerészeket, gépészeket, lakatosokat, hegesztőket és vegyipari szakmunkásokat várnak a Pest, Komárom, Vas és Zala megyei munkahelyekre. Bár a keleti országrészben, s főleg Szabolcsban nagy létszámban áll rendelkezésre az olcsó és szabad munkaerő, a tapasztalatok szerint gyakran előfordul, hogy az új munkahelyeket létesítők nem, vagy csak nehezen találnak megfelelő embert.

Elsősorban a lakáspiaci viszonyokban látja a mobilitás hiányának az okát Oláh Beáta, a Foglalkoztatási Hivatal Eures menedzsere. Kevés a bérlakás, az ingatlanpiaci árak közötti különbség pedig óriási. Gátolja a mobilitást az is, hogy a magyarok nagyra értékelik a biztonságot, a család közelségét, félnek a költözéssel járó kockázattól. Az alacsony bérek, a közlekedési nehézségek, a rossz munkakörülmények sem teszik vonzóvá a távoli elhelyezkedést, véli Egri Imre kutató. A munkavállalók számára nem jelent perspektívát a több száz kilométer távolságban lévő, minimálbérrel vagy feketefoglalkoztatottsággal járó munka - tartják egybehangzóan a szakértők.

Az ingázók 15 százaléka szellemi foglalkozású, míg 85 százalékuk fizikai munkaerő. Az előbbiek többsége a napi vándorlók közé tartozik, az utóbbiak zöme azonban jó, ha havonta egyszer hazajut a munkahelyétől akár 200 kilométerre lévő otthonába. Ideiglenes ágyuk szinte soha nem hűl ki - fogalmaz Kovács Ildikó, a Manpower Kft. magyarországi igazgatója. Garázsban, szanált épületekben, raktárhelyiségekben alhatnak, három műszakban váltják egymást az ágyban. Az ipari parkok mellé nem épültek munkásszállók, a meglévők beteltek, az önkormányzatok pedig nem tudják megoldani a szálláslehetőségek finanszírozását. Elmennek a külföldi beruházók, ha a megépült üzemekbe nem találnak munkaerőt, állítja a szakember, aki szerint a kormány feladata is lenne, hogy az embertelen állapotok megszűnjenek.

Bár ismertek a gondok, a most készülő nemzeti foglalkoztatási akcióterv elsősorban a közlekedési infrastruktúrát fejlesztené az országon belüli mobilitás növelése érdekében. A gyorsforgalmi utak építése a foglalkoztatás számára is új perspektívát nyithatna egyebek között Miskolcon, Nyíregyházán, Debrecenben, Szegeden.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.