A növekedés mozgatórugói a világban

Cikkünk elsősorban a Világbank és az ENBER idei, növekedéssel kapcsolatos kutatásokat ismertető tanulmányok alapján készült. Természetesen nem állíthatjuk, hogy a növekedés összes tényezőjét számba vesszük, de tekintve, hogy friss tanulmányokról van szó, jól jelzi, hogy merre keresgéli, illetve véli megtalálni a közgazdaságtudomány a növekedés tényezőit.



Külföldi működő tőke

Az elmúlt tizenöt évben a fejlődő országok külföldi finanszírozását tekintve a nagyszabású privatizációs programoknak megfelelően a működő tőke (FDI) - amely magába foglalja a zöldmezős beruházást és az összeolvadásokat, felvásárlásokat (M&A) - vált domináns formává. Mindkét külföldi működőtőke-típus a hazai beruházások megugrásához vezetett, azonban egy 2004. januári világbanki tanulmány szerzői (Cesar Calderon, Norman Loayza és Luis Sevrén) úgy találták, hogy az FDI nem magyarázza a gazdasági növekedést, inkább fordított viszony van a két tényező között. A némiképp furcsa konklúzió magyarázata abban rejlik, hogy a beinduló GDP-dinamika "becsalogatja" az országba a külföldi működő tőkét, ami után a belföldi beruházások is magasabb szintet érnek el, azonban sok esetben a két hatás sem elég ahhoz, hogy magasabb növekedési pályára kerüljön a hazai gazdaság. Egyrészt a bővülés tényezők sokaságától függ, amelyek közül csak kettő a külföldi és a hazai beruházások szintje, másrészt a beruházások minősége fontos differenciáló tényező.



Decentralizáció

A neoliberális ideológia képviselői a minél kisebb állam megteremtése mellett érvelnek, ezzel szemben a jóléti állam hívei a széles körű állami támogatásokban hisznek. A két, egymással szöges ellentétben álló gazdaságfilozófia azonban nem mond semmit az állami funkciók központi és önkormányzati szintek közötti megosztásáról. Azt várnánk, hogy a döntések helyi szereplőkhöz való delegálása javítja a gazdasági teljesítményt, azonban egy az idén márciusban készült világbanki tanulmány szerzői (Jean-Philippe Meloche, Francois Vaillancourt és Serdar Yilmaz) rávilágítanak ennek az állításnak a térbeli meghatározottságára. Az átmeneti országok esetében (és ide tartozik Magyarország is) sem az önkormányzati, helyi kiadások államháztartási kiadásokon belüli aránya, sem az önkormányzatok bevételek feletti autonómiája nem játszik szerepet a gazdasági növekedésben.



Intézmények

Az intézményi közgazdaságtan képviselői az intézmények (például a tulajdonjog, a politikai rendszer, az igazságszolgáltatás függetlensége stb.) gazdasági növekedésben betöltött szerepére hívják fel a figyelmet. Egy az idén júniusban készített NBER-tanulmány szerzői (Edward L. Glaeser, Rafael la Porta, Florencio Lopez-de-Silanes és Andrei Shleifer) szerint azonban ezek közvetítő szerepet játszanak a folyamatban, elsődlegesen a humán tőke nagysága determinálja a gazdasági expanzió mértékét. Minél nagyobb a társadalom humántőke- és szociálistőke-állománya, annál több intézményi lehetőség közül választhat a közösség. A kelet-ázsiai országok második világháború utáni és Kína kilencvenes évekbeli történelme annak bizonyítéka, hogy a szegénységből sikeresen kiemelkedő társadalmak előbb a fizikai és a humán tőkét gyarapítják, akár diktatórikus rezsimek alatt is, s gazdagodásuk folyamán fejlődnek az intézményeik. Ez aztán kedvező hatással lesz gazdasági teljesítményükre is.



Reguláció

A piaci verseny előtti akadályokat felszámoló reguláció, valamint a privatizáció fontosságára hívja fel a figyelmet egy az OECD-országok elmúlt tíz évének tapasztalatait öszszegző tanulmány (amelyet Giuseppe Nicoletti és Stefano Scarpetta jegyez). Mind a gazdaság minden szektorára kiterjedő szabályozási reform és a magánosítás, mind pedig az egyes iparágakra érvényes belépési korlátok lebontása a magántulajdonú vállalatok és a verseny erősödését vonja maga után, ez pedig minden szektorra kiterjedő magasabb termelékenységhez vezet. A piacra való szabad belépés korlátozása megakadályozza a létező technológiai cégek közötti adaptálást, csökkenti a versenynyomást és az új, magas technológiájú társaságok megjelenését. Nem csak a kontinentális európai uniós államok esetében napjainkban gyakran hangoztatott kevésbé merev, szigorú munkaerő-piaci szabályokra van tehát szükség, a termékpiacoknál is erős versenyösztönzők kellenek - áll az OECD-tanulmányban.



Pénzügyi fejlettség

Egy néhány hónappal ezelőtt megjelent világbanki elemzés készítői (Raymond Fisman, Inessa Love) szerint hasznos megkülönböztetni a pénzügyi fejlettség és a gazdasági expanzió viszonylatában a rövid és a hosszú időtávot. Rövid távon bármely nagy növekedési potenciálú iparág esetében a fejlett pénzügyi rendszer elősegíti a források újraelosztását, így járulva hozzá a hatékonyságnövekedésen keresztül a bővülési lehetőségek kiaknázásához. Hosszú távon azonban a pénzügyi rendszer fejlettsége elsősorban a külső finanszírozással jellemezhető iparágak (ilyen például a kutatás-fejlesztés, ahol a nagy kezdeti tőkebefektetéseket csak jóval később követi bőséges cash-flow, így külső források igénybevétele elengedhetetlen) nagyobb teljesítményében mutatkozik meg. Ezek az államok aztán a komparatív elméletnek megfelelően hosszú időtávon "pénzügyileg függő" tevékenységekre specializálódnak. Egy másik felmérés készítője (Patrick Honohan) arra a következtetésre jutott, hogy a pénzügyi "mélység" (például a banki eszközállomány GDP-hez viszonyított aránya egyre növekszik) jótékony hatással van a szegénységre is.



Külkereskedelem

A liberalizmus szószólói szerint a más államokkal folytatott kereskedelem a komparatív előnyökön keresztül elősegíti az egyes országok specializálódását, ezáltal a magasabb gazdasági teljesítményt. Empirikus tanulmányok (például Bineswaree Bolaky és Caroline Freund elemzése) azonban arra világítanak rá, ez csak kevésbé szigorú külkereskedelmi szabályokat alkalmazó országok esetében van így. A nagyon szigorú előírásokat használó államok esetében a kereskedelmi nyitottság hosszú távon legjobb esetben is csak semleges hatású a növekedésre nézve, kedvezőtlen esetben mérsékli a gazdasági dinamika mértékét. Ennek magyarázata részben az, hogy ezek a rugalmatlan gazdaságok a létező komparatív előnyöknek ellentmondva gyártanak bizonyos termékeket, nyújtanak szolgáltatást. Másik magyarázata pedig abban rejlik, hogy a külső sokkokra való reagálás egy túlszabályozott gazdaságban lassú és nehézkes, ez pedig outputveszteséggel jár. A szigorú előírások, eljárások megakadályozzák az erőforrások leginkább produktív szektorokba történő áramlását, valamint az egyes cégek más iparágakba való belépését, illetve már létező tevékenységük beszüntetését.



Gazdasági volatilitás

Az elmúlt negyven évben a negyven leginkább volatilis állam fejlődő ország volt, méretnagyságtól függetlenül. A másik végletet a fejlett, OECD-országok képviselik: a tíz legkevésbé volatilis állam közül kilenc ebből a csoportból került ki. Viktoria Hnatkovská tanulmányából kiderül: nemcsak a fejlettség és a volatilitás között van azonban negatív korreláció, hanem a hosszú távú növekedési ráta és a volatilitás között is. Ez a negatív kapcsolat különösen erős alacsony jövedelmű, intézményileg alulfejlett és a pénzügyi fejlődés közbenső szakaszában lévő országok esetében, amelyek nem tudják hatékonyan kezelni a fiskális politika ciklikusságát. A gazdasági expanzió hosszú távú ütemére nem a kicsi, de a gyakran ismétlődő ciklikus visszaesések hatnak kedvezőtlenül, hanem a krízisek idején tapasztalható jelentős összehúzódások.



Tudás

Az úgynevezett endogén növekedési modellek a tudás, a humán tőke gazdasági növekedésben betöltött szerepére hívják fel a figyelmet. Egy az idén januárban megjelent, a Világbank két munkatársa (Maurice Schiff és Yanling Wang) által jegyzett tanulmány különbséget tesz a tudás minősége és mennyisége között.

Amíg az új tudás keletkezését a minőség javulásaként értelmezi a szerzőpáros, addig a már létező tudáshoz való nagyobb hozzáférés annak mennyiségi növekedését jelenti. A két komponens fejlett államok közötti, illetve az észak-déli partnerek (fejlett-fejlődő országok közötti), a kereskedelemmel kapcsolatos tudásdiffúzió révén eltérően járul hozzá a teljes tényezőtermelékenységhez, ezen keresztül a gazdasági növekedéshez.

Fejlett államok viszonylatában a külföldi kutatás-fejlesztési eredmények beáramlása (amely a tudás minőségi javulását eredményezi) erősebben és kedvezőbben hat a teljes tényezőtermelékenységre, mint maga a kereskedelmi nyitottság (amelynek következménye a tudás nagyobb állománya), olyannyira, hogy utóbbi hatása szinte elenyésző.

Észak-dél viszonylatban viszont a nyitottság nagyobb mértékben emeli a termelékenységen keresztül a gazdasági dinamikát, mint a külföldi k+f ismeretek hazai hasznosítása. K+f intenzív iparágak esetében utóbbi kedvezően járul hozzá a termelékenységhez, míg alacsony kutatás-fejlesztési inputokat használó szektoroknál semleges a hatás.