BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Demszky elimeri, hogy rossz döntéseket hozott

Megbánta szerencsétlenül sikerült nyilatkozatait Demszky Gábor, de azt is állítja: vagyongyarapodásának minden filléréről be tud számolni - számol be a Népszabadságnak adott interjújában. Adriai nyaralóvásárlását, cégesterepjáró-bérletét, sofőrös vakációját jogszerűnek tartja, azt viszont belátja, hogy a közvélemény ezek miatt elfordult tőle. A megcsappant bizalmat 2006-ban megpróbálja visszaszerezni.

A főpolgármester azt mondta, hogy dzsentri módjára nyilatkozott, ezt már nagyon bánja, és elismeri, hogy az erre vonatkozó kritikák jogosak voltak. Vagyoni helyzetét azonban sem nem szégyelli, sem nem titkolja, és állítja, hogy minden fillérrel el tud számolni most közzétett önkéntes vagyonnyilatkozatában. Demszky emellett levelezését is közzétette, amelyen nyomon követhetőek a tranzakciók, és erre buzdítja politikustársait.

"Eddig minden választáson, amelyen elindultam, nyertem. Most először éreztem azt, mivel jár, ha ez a bizalom elvész vagy megcsappan. Ráadásul csak magamnak köszönhetem, hiszen olyan látszatot keltettem, mintha túlnyújtózkodtam volna a takarómon. Egy bérelt terepjáró vagy egy sportegyesület lova - amelyet használok -, egy szépen felújított nyaralóval együtt azt a látszatot keltheti, mint ha a jövedelmemet lényegesen meghaladó költekezést folytatnék. Hibáztam és tévedtem akkor is, amikor felelőtlenül a főváros cégétől, a Főkefétől béreltem terepjárót. Ezt nem engedhettem volna meg magamnak, nem lett volna szabad igénybe vennem egy fővárosi közcéget magáncélra. Még akkor sem, ha abban a tudatban tettem, hogy ezért korrekt árat fizetek, hiszen megeshet, hogy szervilizmusból vagy puszta jó szándékból nem mindenben szabályszerűen járnak el, vagyis nem tisztán piaci árat szabnak meg. Egyértelmű a tanulság: ilyen szolgáltatást valóban csak a piacról, mindenféle függőségi viszony nélkül szabad csak igénybe venni - mondta Demszky."

Mindezt azzal indokolja, hogy a stressze kampány után minél hamarabb együtt akart pihenni családjával, de ma már rossz döntésnek tartja, hogy nem várta meg feleségét, és hivatali soförrel ment horvátországi nyaralójába. Az emberek csalódását megérti, de megpróbálja hibáit jóvátenni. Elsősorban nem az SZDSZ-nek tartozik felelősséggel, hiszen nem visel párttisztséget, hanem a budapestieknek, akik majd 2006-ban eldöntik, hogy bíznak-e még benne annyira, hogy megválasztják ötödször is. Demszky tehát elindul a két év múlva esedékes főpolgármesteri választáson, de lemondani nem kíván, mert bűnt nem követett el.(nol)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.