Az olimpia szponzorainak hirdetései az európai fogyasztókat jóval kevésbé érintették meg, mint az amerikaiakat - írja a kreatív online.
A Dynamic Logic független marketing-kutatócég felmérése szerint, míg az észak-amerikai válaszadók 25 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az olimpiához kapcsolódó hirdetésekre jobban odafigyelt, az európai megkérdezettek 12 százaléka nyilatkozott csak hasonlóan. A Dynamic Logic júniusban és júliusban 458 fő megkérdezésével készítette el a felmérést. Suzanne Moorey-Denham, a kutatócég ügyvezetője szerint az amerikaiak azért figyelnek jobban a szponzorhirdetésekre, mert ők egyébként is sokkal jobban érdeklődnek a sportesemények iránt, mint európaiak. Ez annak is köszönhető, hogy az USA olimpikonjai több éremmel térnek majd haza, mint bármelyik más kontinens versenyzői.
A felmérésből kiderült az is, hogy a megkérdezettek 51 százaléka tudott felidézni olyan hirdetést vagy reklémszpotot, amely tartalmazta a "2004-es olimpiai játékok hivatalos támogatója" fősort. A hivatalos szponzorok - az Adidas, a Kodak, a McDonald's, a Panasonic, a Samsung és a Visa - összesen 728 millió fontot költöttek támogatásra, a Coca-Cola pedig egymaga 80 millió fontot szánt szponzorálásra és hirdetésekre. (kreatív.hu)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.