Az olimpiai belépők kizárólagos forgalmazója, a Pegazus Tours a játékok végéig folytatja a partnerországokkal korábban már megkezdett jegycserét. Jelenleg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól kapott 28 ezer belépőből mindeddig közel ötezret nem sikerült értékesíteni. Ennek oka - mint Mausz Gotthárd, a Pegazus ügyvezetője mondta -, hogy ezek olyan küzdelmekre szólnak, amelyekben nincs magyar érdekeltség. Cél, hogy minél kevesebb jegy maradjon meg, és minél több magyar igényt ki tudjanak kielégíteni. Eddig csaknem 500 jegyet tudtak elcserélni a horvát, a spanyol, a román, a finn, az amerikai és brazil partnerükkel.
Az olimpiai játékok jegyeinek cseréje magyar kezdeményezésre indult, s május közepén erről egyeztetés is volt az említett országok képviselőivel. Ennél azonban jóval több nemzet értékesítésre jogosult szervezete is érdeklődik.
Még lehet kapni belépőt atlétikai versenyekre, vízi- és kézilabdameccsekre, s ugyanígy a magyarok ökölvívó- és birkózóviadaljaira is ki tudják elégíteni az igényeket.
Bár a hazai utazási irodák mindegyike árulhat szálláshelyeket az olimpia alatt Görögországban, a játékok iránt érdeklődők főként a hivatalos utaztatónál, a Pegazusnál foglalnak. Ennek fő oka az irreálisan magas árakban keresendő - vélekedik több utaztató cég illetékese is. Igaz, az utóbbi hetekben már árengedményekről is érkeznek hírek Görögországból.
A Pegazusnál a szálláshelyek értékesítése megfelelő, a játékok idejére elfoglaltak közül a középkategóriás hotelekben csupán néhány üres szoba, a luxushajón - a Queen Maryn - egy-két üres kabin vár már csak gazdára. Ám az Athéntól nem messze lévő olimpiai kempingben még van mód foglalásra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.