BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folytatódott a dezinfláció

A júniusi 7,5 százalékról nyár közepére 7,2-re mérséklődött az infláció. Megindult az idényáras termékek áresése, és a bázishatás is segítette az egyéves drágulást kifejező mutató javulását. Az elemzők egyetértenek abban, hogy az év hátralévő részében is csökken az árindex, de a mértékéről megoszlanak a vélemények.

A várakozásoknak megfelelően alakultak az árfolyamatok júliusban: a 7,2 százalékos fogyasztói árindex a tavaszi csúcs utáni lassú dezinfláció folytatódását jelenti. Az áremelkedésből 2,1 százalékpontot az év eleji áfa- és jövedékiadó-emelések magyaráznak.

Az infláció mérséklődését elsősorban az okozza, hogy az egyéves árváltozást mérő mutatóból kiesnek a tavalyi energiaár-emelések - mondja Kovács György, a Budapest Economics elemzője. A mostani adatokban a gázdrágulás, szeptemberben pedig az áramdíj emelésének hatása nem szerepel majd, melyek önmagukban is összesen 0,6 százalékpontos mérséklődést magyaráznak. Az árindex csökkenéséhez az idényáras élelmiszerek (zöldségek és gyümölcsök) hagyományos nyári áresése is hozzájárult. Ez ugyan nem volt a tavalyihoz hasonló mértékű, de a friss adatok mégis azt mutatják, hogy a tavaszi megugrás után ebben a termékkörben jön a nyári korrekció.

Mire ezek a kedvező szezonális folyamatok véget érnek, a sertés- és cukorpiacon megfigyelhető árfeszültségek is kifutnak, így ősszel hét százalék alá esik az árindex - véli Kovács, aki szerint a piaci szolgáltatások és a külkereskedelmi forgalomba kerülő javak területén is érzékelhető a nyomás enyhülése, és béroldalról is alátámasztott a dezinfláció. Hasonlóképpen látja a helyzetet Németh Dávid, az ING Bank elemzője: a maginflációs mutató csökkenése arra utal, hogy nem ragad be az infláció.

A piaci szakértők decemberre szóló előrejelzései ahhoz képest, hogy az év második felében járunk, szokatlanul széles sávban, hat és hét százalék között szóródnak. Kovács elsősorban a tavaly második fél évben megfigyelhető erős bázishatás miatt optimista, és kerek hatszázalékos árindexet jósol év végére. Németh a piaci konszenzusnak tekinthető 6,4 százalékra várja a mutatót.

Ezekben még nem szerepelnek a hatósági áremelésekről felröppent hírek (VG, 2004. augusztus 10., 1. oldal), melyek feltehetően tovább növelik a prognózisok közötti különbségeket. Ha az idén valóban megvalósulnak a (PM által cáfolt) áremelési tervek, úgy az első számítások szerint 6,4 százalékos prognózisunkat 6,8-re emelnénk - mondja Németh, aki szerint egy ilyen előre hozott lépést az indokolhat, hogy így a 2004-es négyszázalékos inflációs cél teljesülhet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.