BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kormányülés: Hernád, '56-os emlékmű, felsőoktatási óriásberuházás

A kormány tárgyalt a felsőoktatásban tervezett újdonságokról, például tízezer új kollégiumi férőhely létesítéséről, és húszezer régi felújításáról. A Hernád-menti árvízkárosultak szeptember végéig megkapják a kárenyhítő támogatást - jelentette be Gulyás Erika szóvivő.

A kormány döntött az eddigi legnagyobb felsőoktatási beruházási programról. Magyar Bálint a Magyar Rádiónak elmondta: a már zajló tízezer új kollégiumi férőhely építését célzó program mellett a magántőkét vonnák be a fejlesztésekbe.

A kora délutáni kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott: a kabinet döntése szerint 2006-tól átalakul az oktatás szerkezete, hogy megfeleljen az elit- és a tömegképzés igényeinek. Magyar Bálint oktatási miniszter elmondta: a felsőoktatásban az angolszász, skandináv modellt vezetik be, így többszintű képzés során mindenki a neki megfelelő szintű diplomát szerezheti meg.

A szakminiszter azt is kifejtette: 2005-ben indul és 2008-ig tart az eddigi legnagyobb beruházási program, a melynek révén 170 milliárd forint magántőke bevonásával nemcsak 10 ezer új kollégiumi hely épül, hanem 20 ezer régit is felújítanak, mindezek mellett pedig az egyetemek fejlesztése is megkezdődik.

Döntött a kormány a Hernád-mentén élő árvízkárosultak megsegítéséről. Gulyás Erika szóvivő elmondta: szeptember végéig minden érintett család az önkormányzatoknál benyújtott igényei alapján jut hozzá a támogatáshoz.

- Nem csak most, például a Hernád-menti árvízkárosultak megsegítésére gondolva, hanem az utóbbi hónapok több hasonló esetét is figyelembe véve, a kormány a Belügyminisztériumot megbízza azzal, hogy készítsen elő egy olyan általános jogszabályt, amely minden hasonló esetben alkalmazható lesz, ezzel is meggyorsítva, hogy ezek az emberek minél gyorsabban segítséghez, pénzhez juthassanak - mondta Gulyás Erika.

A kormány döntött arról is, hogy pályázatot ír ki egy, a Városligetben felállítandó 1956-os emlékmű elkészítésére. Az alkotás az egykori Sztálin szobor helyére kerül, csaknem 650 millió forintot szánnak erre.

Megújul a budapesti Kossuth tér is. Másfélmilliárd forintból szintén pályázat útján alakulhat ki az ország dísztere a Parlament előtt - hangzott még el a kormányszóvivői tájékoztatón.

A kabinet döntött arról is, tovább csökken a gázolaj jövedéki adója, így - a múlt heti két forintos árcsökkentés után - jövő hétfőtől további egy forinttal lesz olcsóbb a dízel üzemanyag. Egy májusi törvény értelmében a benzin esetében 250, a gázolajnál 225 forintos literenkénti árnál, illetve a fölött mérsékelheti a kormány az üzemanyag jövedéki adótartalmát. (MR)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.