BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Bárándy kontra Demeter

Bárándy Péter a bírósághoz fordul elégtételért Demeter Ervin volt titokminiszter Kulcsár Attilával kapcsolatos megnyilatkozása miatt - közölte az igazságügyi tárca sajtóosztálya. Az igazságügy-miniszter polgári pert indít, és büntetőfeljelentést is tesz a Fidesz országgyűlési képviselőjével szemben, aki a Hír Tv-ben úgy fogalmazott: "Ma már ott tartunk, hogy az elkövető, aki Szász Károlyt brutálisan megtámadta és az igazságügy-miniszter között mindössze egy személy, Kulcsár Attila van, és már áttétellel ide is eljutottunk." (VG)

Pályázat a felnőttképzés népszerűsítéséhez

Az egész életen át tartó tanulás népszerűsítésére írt ki pályázatot a Nemzeti Felnőttképzési Intézet (NFI). A pályázat célja, hogy széles körben népszerűsítse a felnőttképzést az írott sajtó, a rádió, a televízió és az internetes tartalomszolgáltatás eszközeivel. A pályázati anyagokat legkésőbb szeptember 9-ig lehet benyújtani az NFI-hez. (VG)

Remény a fuvarozóknak

A KA-VOSZ Rt. is keresi a megoldást, hogy a fuvarozók ismét kaphassanak Széchenyi kártyát - mondta lapunknak Krisán László, a kártyát működtető társaság vezérigazgatója. A tárgyalások reménykeltők, és bíznak abban, hogy eredményre is vezetnek. Ezt a munkaadói oldalról a VOSZ is segíti. Legkésőbb augusztus végére várható döntés az ügyben. Mint arról beszámoltunk (VG, 2004. augusztus 11.), a Fuvosz sérelmezte, hogy a közelmúltban leállították a fuvarozók által már megigényelt Széchenyi kártya kiadását az EU-szabályokra hivatkozva. Mivel tagjaik közül sokan kizárólag Magyarországon tevékenykednek, szeretnék, ha ők kaphatnának kártyát. (VG)

Módosulhat a termékdíj az élelmiszereknél

Darabszám alapú termékdíj bevezetését tervezi a szaktárca az élelmiszer-ipari csomagolóanyagoknál, jelentették hírügynökségek. Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter egy egri fórumon azt is közölte: ehhez törvényt kell módosítani, hiszen jelenleg súly alapú a termékdíj. A törvénymódosítás tervezete kész, s a tavaszi ülésszakon kerül az Országgyűlés elé. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.