BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BÉT: jelentős változás nem várható

A BUX index irányát tekintve eltérő várakozásokat fogalmaztak meg az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők, de jelentős változást egyikük sem vár a pénteki kereskedési napon.

Csáky Attila, a HVB Bank üzletkötője elmondta: csütörtökön már stabilizálódni látszottak az árfolyamok, szűk sávban mozgott az index, és várhatóan pénteken sem lesznek nagy elmozdulások. Várakozása szerint picit ''lejjebb jöhet'' a piac.

Szatmári Tamás, a Takarékbank üzletkötője mérsékelt, mintegy 50 pontos emelkedést valószínűsít, elsősorban az erős Molra és Richterre alapozva. Bízik abban, hogy az OTP ára stabil marad, vagy a gyengülését ellensúlyozni tudja a másik két blue chip erősödése.

A BUX csütörtökön 134,90 pontos, 1,13 százalékos erősödéssel, 12.091,25 ponton zárt. A részvénypiac forgalma az átlagosnál jóval magasabb, 13,23 milliárd forint volt, amelynek zömét, több mint 9 milliárd forintot az erősödő OTP-re született üzletek adták.

A vezető részvények drágultak, a Mol ismét megdöntötte történelmi csúcsát. A Matáv 1,25 százalékkal 810 forintra, a Mol 1,87 százalékkal 9.270 forintra, az OTP 0,96 százalékkal 4.200 forintra, a Richter 0,09 százalékkal 22.920 forintra drágult.

(eBroker)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.