Élesbe fordul a büdzsévita
A költségvetési vita alapját a februárban közzétett és júliusban finomított európai bizottsági javaslatok jelentik (lásd táblázatunkat), amelyekben Brüsszel átlagosan a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 1,14 százalékának megfelelő kifizetési szintet javasolt. Ezek kielemzése és a huszonötök körében azóta folytatott puhatolózások révén a kormányzaton belül szakértői szinten már sikerült beazonosítani a legmarkánsabban kitapintható magyar érdekeket, amelyek a kormány mai ülésén is napirendre kerülnek.
Mint ismert, az öt nagy nettó befizető - Németország, Nagy-Britannia, Hollandia, Svédország és Ausztria -, valamint a velük (vélhetően az agrárpénzek változatlanul hagyásáról szóló különalku fejében) szövetkezett Franciaország azt követeli, hogy a kiadások ne haladják meg az egy százalékot. Ez a jelenlegi szint, de 2006-ra 1,09 százalékra nőnek a kiadások, ráadásul egy olyan rendszerben, ahol az új tagoknak csupán a régieknek járó kohéziós támogatások 60-70 százaléka jut. 2007-től viszont ennek a megkülönböztetésnek vége.
Budapest abból indul ki, hogy először a közös célokat kell meghatározni, s ehhez rendelni a költségvetés számait, nem pedig fordítva (ahogy a nettó befizetők javasolják). Magyar érdek az is, hogy a versenyképesség növelését célzó 1/a költségvetési rubrika alá besorolt összegekből azon tagállamok is egyenlő esélyek mellett részesüljenek, amelyek az 1/b alatt szereplő kohéziós pénzek kedvezményezettjei. Nem örülnek ugyanakkor Budapesten annak a bizottsági elképzelésnek, amely szerint az 1/b fel nem használt összegeiből egy úgynevezett növekedéskiigazítási alap révén évente egymilliárd eurót át lehetne csoportosítani az 1/a-ba.
Szimpátiával fogadják viszont Magyarországon azt a bizottsági elképzelést, amely szerint az 1/b-pénzeket a strukturális alapok és a kohéziós alap között az eddigi 6:1 helyett 2:1 arányban osztanák meg az új tagállamok esetében (mivel leginkább a nagy infrastrukturális beruházásokhoz van szükség EU-támogatásra, amelyeket csak a kohéziós alapból lehet finanszírozni, a strukturális alapokból nem). A közös agrárpolitikára fordított pénzek befagyasztását Magyarország tudomásul veszi, nem érdeke az erről kötött 2002-es különalku megbolygatása. Ezt megfigyelők szerint vélhetően úgyis megteszi majd néhány más tagállam.
A 3. költségvetési tételcsoporttal kapcsolatos első számú magyar érdek a jelenleg schengeni alap néven az új tagok zömének (köztünk hazánknak) juttatott határőrizeti támogatások fenntartása 2007 után is. Erre elemzők szerint jó esély van. A 4. tételcsoportnál az EU szomszédságpolitikájának közösségi finanszírozása a legfontosabb Budapestről nézve, itt megfigyelők szerint van esélye egy olyan alap felállításának, amely a külső EU-határokon átnyúló fejlesztéseket támogatja.
Nincs még kialakult magyar álláspont arról, hogy a legszegényebb harmadik világbeli országokat segítő Európai Fejlesztési Alap (EDF) a bizottsági elképzeléseknek megfelelően valóban részévé váljon-e 2008-tól a közös költségvetésnek, vagy továbbra is külön forrásokból finanszírozzák a tagállamok. Utóbbi mellett szólna érvként, hogy ezekben a célországokban hazánk nem rendelkezik erős külgazdasági kapcsolatokkal, viszont az EDF büdzsébe emelése esetleg más területektől vonhat el pénzeket.
