Termelői áremelkedési csúcs Csehországban
Tizenegy éve nem látott gyorsasággal, havi összehasonlításban 0,9 százalékkal emelkedtek augusztusban a termelői árak - jelentette be a cseh statisztikai hivatal. Ez éves szinten 8,1 százalékos emelkedésnek felel meg, míg júliusban még csak 7,3 százalék volt ez a mutató. A szakemberek mindenekelőtt az olaj és a különböző nyersanyagok világpiaci árainak alakulásával magyarázzák a gyorsulást. (Bloomberg)
Az osztrák export új munkahelyeket teremt
Ausztria exportja az idén várhatóan hét százalékkal nő, és ehhez kapcsolódva 50 ezer új munkahely jön létre - jelentette be Christoph Leitl, az Osztrák Gazdasági Kamara elnöke. Az osztrák kivitel már az első fél évben 11 százalékkal meghaladta a tavalyi azonos időszakban jegyzett értéket, s ennek köszönhetően a külkereskedelmi mérlegben 400 millió eurós aktívum várható az idén. (VG)
Lassuló díjemelés a svájci egészségbiztosítóknál
Az idei 4,3 százaléknál lassabb ütemben, átlagosan 4,1-del nőhetnek jövőre Svájcban az egészségbiztosítók prémiumai - számítja a vezető biztosítótársaságok tervei alapján a comparis.ch portál. Ezen belül a fiataloknak több mint 6, míg a felnőtteknek 4,3 százalékos díjemelkedésre kell felkészülniük, a gyermekek után viszont 1,5 százalékkal kevesebbet kell majd fizetni. A berni kormány társadalombiztosítási intézete várhatóan szeptember végén teszi közzé a végleges számokat. (Bloomberg)
Újra pesszimizmus övezi a német gazdaságot
A legalacsonyabb szintre esett az elmúlt 15 hónapban a német befektetői bizalom: a ZEW index az augusztusi 45,3 pontról 38,4-re zuhant. Az Európai Gazdasági Kutatóközpont az intézményi és elemzői hangulatot vizsgálja; a mostani eredmény alapjául szolgáló felmérést augusztus 30. és szeptember 13. között végezték, 298 választ dolgoztak föl. (Bloomberg)
Mérséklődő növekedés az OECD-országokban
Az OECD-országok összességének bruttó hazai terméke - negyedévről negyedévre számítva és szezonálisan kiigazítva - 0,7 százalékkal növekedett az idei április-júniusi időszakban, szemben az azonos módon számolt január-márciusi 1,0 százalékos adattal. Az idei első és második negyedév között tapasztalt lassulás nagyrészt az USA és Japán gazdasági fellendülésének megtorpanásából adódik. Az április-júniusi időszakban számított amerikai növekedés - negyedéves rátán - 0,7 százalék volt, szemben az első három hónapban kimutatott 1,1-del. Japánban a mutató a második negyedévben 0,3 százalék volt, szemben a január-márciusi 1,6-del. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.