Az Európai Bizottság tegnap úgy döntött, a bíróság elé viszi a svéd alkoholadók ügyét. Teljes mértékben támogatom a tagállamok alkohollal kapcsolatos egészségügyi aggályait, de nem indokolt, hogy sokkal nagyobb adókat vessenek ki a külföldi eredetű borokra, mint a hazai sörökre - idézi a Rapid Frits Bolkestein belső piacokért és adózásért felelős biztost.
Svédországban az italokra alkoholtartalmuk szerint vetik ki az adót, és a borok adója magasabb, mint a söröké, s míg a sörök legtöbbje hazai gyártású, addig a borok főleg külföldről érkeznek. A bíróság szerint a borok és a sörök egymást helyettesítő termékek, azaz versenytársai egymásnak. A bizottság három évvel ezelőtti, első hivatalos felszólítására Svédország az adók közelítésével reagált. A bizottság azonban úgy találta, hogy a külföldi termékeket még mindig diszkriminálják, ezért ismét hivatalos kéréssel fordult a svéd kormányhoz, amelynek a kormányzat már nem volt hajlandó eleget tenni.
A bizottság egyébként a svéd alkoholmonopólium, a Systembolaget létezését is aggályosnak tarja. Az elmúlt időszakban jelentősen megemelkedett a magánimport aránya, és nőtt a feketepiac részesedése. Ez egyrészt a mennyiségi korlátozás lazításának köszönhető, másrészt azzal magyarázható, hogy a balti államok csatlakozásával és a finn alkoholadó csökkentésével élénkült az árverseny. Egyre több alkoholt értékesítenek a feketepiacon, és az állam kezdi elveszteni az ellenőrzést a folyamatok felett - mondta Björn Rydberg, a Systembolaget sajtószóvivője. A munkáspárt csökkentené az adókat, de nem talál tervéhez szövetségeseket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.