Az elemzők elsősorban az élelmiszerárak vártnál nagyobb csökkenésének tulajdonítják a kedvező szeptemberi inflációs adat kialakulását, aminek nyomán általában 50 bázispontos kamatcsökkentésre számítanak a Monetáris Tanács jövő hétfői ülésén.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a fogyasztói árak az idén szeptemberben 0,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest és 6,6 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az elemzők 6,9 százalék körüli éves fogyasztói áremelkedést vártak.
Szeptemberben az "alapdrágulás", a maginfláció 5,9 százalék volt éves összehasonlításban. Az év első kilenc hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 7,0 százalékkal voltak magasabbak, mint az előző év azonos időszakában.
Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője szerint a szezonális élelmiszerárak csökkenése volt a fő oka a vártnál alacsonyabb inflációs mutató kialakulásának.
Megjegyezte, hogy a maginfláció ugyanakkor változatlanul 5,9 százalék maradt, augusztushoz képest nem mozdult az értéke.
Az elemző véleménye szerint a kedvező adat jól mutatja, hogy Magyarországon igenis van dezinflációs folyamat, és a következő hónapokban ennek folytatódása várható.
Török Zoltán decemberre 6 százalék alatti év/éves árindexet vár, az éves átlagos infláció pedig véleménye szerint 6,8 százalék körül alakulhat. Jövőre 5 százalék alatti fogyasztói árindex növekedést feltételez.
Az elemző kifejtette: az erős forintárfolyam miatt eddig is lehetett kamatcsökkentésre számítani, a kedvező szeptemberi inflációs adat pedig egy jó érv lehet a lépés megtételéhez. Véleménye szerint már nem az a kérdés, hogy a Monetáris Tanács hétfői ülésén csökkent-e kamatot, a kérdés az, hogy milyen mértékű lesz a kamatvágás.
A Raiffeisen elemzője 50 bázispontos kamatcsökkentést tart a legvalószínűbbnek, de hozzátette, hogy a szeptemberi inflációs adat hatására ennél nagyobb mértékű, 50-100 bázispontos kamatvágási várakozások is kialakulhatnak a piacon.
Török Zoltán a kedvező inflációs adat ellenére azért vár óvatos kamatcsökkentést, mert a gazdaságban érezhető egyensúlyi feszültségek továbbra sem oldódnak, és ezen a téren jövőre sem várható előrelépés. Ez azt eredményezi, hogy a magyar eszközökön elvárt kockázati prémium, azaz a magas állampapír hozam, alapvetően nem fog változni - mondta.
Németh Dávid, az ING Bank (Magyarország) Rt. elemzője szintén úgy véli, hogy elsősorban az élelmiszerárak csökkenésének tudható be a kedvező szeptemberi inflációs adat.
Az elemző elmondta, hogy ezen belül is elsősorban a zöldségek, gyümölcsök ára, valamint a feldolgozott élelmiszeripari termékeké, például a liszté csökkent jelentősen. A ruházati termékek esetében pedig elmaradt a várakozástól az őszi szezonváltás miatti árnövekedés, ezen termékek ára most kevésbé nőtt, mint az elmúlt években.
Az üzemanyagárak csak kis mértékben emelkedtek szeptemberben, mivel az elmúlt hónapban a dollár gyengülése jól kompenzálta az olajár emelkedését - mondta az elemző, hozzátéve, hogy a következő hónapra ez már valószínűleg nem lesz jellemző, ezért októberben az üzemanyagár emelkedése valószínű. A magas olajár azonban véleménye szerint inkább csak jövőre lesz jelentős hatással az árindexre, amennyiben megjelenik az elektromos energia, és a gáz fogyasztói árának emelkedésében.
Németh Dávid elmondta: a kedvező inflációs adatra a forint gyengüléssel reagált, mivel megnőttek a kamatcsökkentési várakozások. Az ING Bank elemzője 50 bázispontos kamatcsökkentést valószínűsít a Monetáris Tanács következő, hétfői ülésén.
Az elemző az év hátralévő részében az infláció további mérséklődésére számít, amit részben a tavalyi októberi és novemberi magas bázisadat is indokol. Úgy véli, hogy az eddigi 6,3 százalékos várakozásnál valamivel alacsonyabb lehet decemberben az év/éves árindex, az éves átlagos infláció pedig 6,9 százalék körül alakul majd. (ebroker)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.