Várhatóan mégsem lesz jelentős változás jövőre a helyi adóknál. Az Országgyűlés szocialista frakciója úgy foglalt állást, hogy nem támogatja azt a pénzügyminisztériumi elképzelést, amely szerint az építmény- és telekadó, a kommunális adó, illetve a tartózkodási idő után fizetendő idegenforgalmi adó esetében az önkormányzatok 50 százalékkal eltérhetnének a törvényben meghatározott mértéktől - mondta a Világgazdaságnak Jauernik István. Az MSZP önkormányzati munkacsoportjának vezetője - a parlament önkormányzati bizottságának alelnöke - kifejtette: az adatok szerint a helyhatóságok többsége jelenleg sem a maximumot szedi, tehát nincs valós igény az adómértékek emelésére.
Nem értenek egyet a tárcának azzal a javaslatával sem, amelynek értelmében 2006-tól megszűnne az építmény után fizetendő idegenforgalmi adó. A minisztérium álláspontja szerint ezzel egyszerűsödne a helyi adók rendszere, s a helyhatóságok alkalmazhatnák helyette az építményadót. Az MSZP önkormányzati munkacsoportja viszont úgy látja: az elképzelés szűkítené az idegenforgalmi szempontból frekventált helyen lévő települések mozgásterét. Az üdülőterületeken keletkező pluszfeladatokhoz nem kapnak állami támogatást az önkormányzatok, ezért szükségük van a bevételre, viszont az építményadó nem vethető ki csak az üdülőkre.
Sem az MSZP, sem az SZDSZ nem támogatja a szabad demokrata Bőhm András azzal kapcsolatos javaslatát, hogy - az önkormányzatok döntésétől függően - az iparűzési adó mértéke is növelhető legyen 50 százalékkal, mert ez jelentősen növelné a vállalkozások terheit. A foglalkoztatás bővítéséhez kapcsolódóan a cégek iparűzésiadó-mentességet vehetnek igénybe, azaz minden pluszmunkahely megteremtésével egymillió forinttal csökkenthetik adóalapjukat. Jauernik István rámutatott: ez a javaslat egyrészt csökkentheti az önkormányzatok bevételeit, de a foglalkoztatás bővítésével várhatóan a vállalkozások forgalma is nő, így emelkedik majd az általuk befizetendő adó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.