BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vita egy kommunikációs hibáról

"A beszéljünk az emberek nyelvén" felszólítás megtetszhetett a parlamenti patkó mindkét oldalának, mert a "Nagy a jólét" címet viselő, a Fidesz által kezdeményezett tegnapi parlamenti vitanapon ezt az elvet alkalmazták. Az elsőként felszólaló Gyurcsány Ferenc miniszterelnök újból felelevenítette egy korábbi, fideszes interpellációra alkalmazott válaszát, amikor egy képzeletbeli Dorkota Lili nevű kislánynak címezte mondandóját, így aztán Áder János is e fantáziaszülte átlagcsalád életét festette le - számokban.

Azt egyébként a miniszterelnök már többször beismerte, hibás volt szeptemberi kijelentése, miszerint "nagy a jólét" Magyarországon, s ezt tegnapra "jobb az élet ma, mint 2001-ben" kijelentésre szelídült. Gyurcsány Ferenc szerint az ellenzék nem csinált semmit, ám kigúnyolja azt, aki tenni akar, csak pontatlanul fogalmaz. A tény az, hogy jobb, ma az élet, mint volt 2001-ben, ám "sajnos nem elég jó, annyit tettünk, amennyit meg tudtunk tenni" - fogalmazott a kormányfő. Gyurcsány Ferenc elmondta: korábban soha nem látott, bár nem kielégítő mértékű szociális fordulat zajlott le Magyarországon az elmúlt két évben. Ez egy kétgyermekes családnál többek között azt jelenti, hogy a kormányváltásig keresett 133 ezer forint helyett ma 196 ezret visznek haza, figyelembe véve az elmúlt két évi 12 százalékos áremelkedést, a család jövedelmének vásárlóereje 34 százalékkal nőtt. Mindehhez hozzáadódik még a családi pótlék, a szociálpolitikai kedvezmény emelése, az igénybe vehető lakásvásárlási kedvezmény, az újraindított Sulinet program, az anyasági támogatás emelése, a nagymamagyes bevezetése, az ingyentankönyv.

"Hazudtatok éjjel, hazudtatok nappal, hazudtatok minden hullámhosszon" - fogalmazott a vitanapon felszólaló Áder János. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta: a kormány hazug, álságos, demagóg politikával álcázza az elmúlt két év "szerencsétlenkedéseit", s bár a kormányfő beismerte, hogy hibázott, mégis állításához próbálja magát tartani. Áder is "Lili családjának" helyzetét elemezte, ám mint mondta, nem jár mindenkinek az ingyenes tankönyv, emelkedtek a gyógyszerárak, nem lehet ingyen az iskolába utazni, ellentétben a korábbi ígéretekkel, s csalódottak a vállalkozók is. A politikus kiemelte, milyen intézkedéseket hozott az Orbán-kormány: gyermekek után járó adókedvezmény, lakáshitel-támogatás, a minimálbér megemelése 19 500 forintól 50 ezerre, a reálnyugdíjak 16 százalékkal való emelése. (TE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.