Egyelőre még nem tudni, kinek a birtokába kerülnek majd a Szolnok környéki földgáz-lelőhelyek - az amerikai cég kivonul a magyar piacról.
A Magyar Rádió úgy tudja, hogy eladja magyarországi földgázmezőit az amerikai Pogo nevű cég. Jász-Nagykun-Szolnok megye több területén is sikeres próbafurásokat hajtott végre a külföldi földgáztermelő társaság.
Örményes határában 2247 méter mélyen jelentős mennyiségű, 90 százalék tisztaságú földgázt találtak tavaly az amerikaiak. Naponta 400 ezer köbméter földgázt tudtak volna felszínre hozni. Tavaly év végén még úgy volt, hogy 2005 elején a Szolnok-2 elnevezésű mezőn megkezdik a termelést, további terveik között szerepelt az is, hogy Kisújszálláson, Túrkevén és Kenderesen is próbafurásokat végeznek, melyekhez a szakhatósági engedélyeket már beszerezték.
A napokban azonban a houstoni székhelyű cég elnöke bejelentette, hogy kivonulnak Magyarországról. Nem lehet egyelőre tudni, hogy mi lesz az örményesi próbakúttal, hiszen a társaság hazai képviseletét már nem lehet elérni. (MR)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.