BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedvezményes hitelek cégeknek

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. vállalkozásfejlesztési konstrukcióinak összegyúrásából és kibővítéséből születő "Sikeres Magyarországért" vállalkozásfejlesztési hitelprogram - információink szerint - 11 beruházási célra kínál majd kedvezményes kamattal megoldási lehetőséget. Ez lesz a száz lépésből az első. Kerete meghaladná a 300 milliárd forintot, s információink szerint az utolsó simításokat végzik a programon. A kormány a múlt héten első olvasatban már tárgyalta, s ezt követően az MFB három plusz egyként beterjesztett projektjét háromra faragták le, azaz a mikrohitel plusz is az egységessé váló, új célokkal bővülő vállalkozásfejlesztési hitelprogramba kerül. Ezenkívül lesz még az agrárfejlesztési és az önkormányzati infrastruktúra-fejlesztési hitelprogram. Az ezekről szóló előterjesztés valószínűleg a jövő héten kerül a kormány elé. A tervek szerint május közepétől startolna a harmonizált kondíciójú, refinanszírozással működő és a vállalkozások számára egyszerűbbé váló program. Az ily módon egyablakossá váló rendszerben csak a hitelcélok között kell választani.

Az elképzelések szerint az MFB mintegy fél tucat vállalkozásfejlesztési konstrukciójának átalakításával, továbbfejlesztésével születő "Sikeres Magyarországért" vállalkozásfejlesztési hitelprogram különböző beruházási célokra kínálna megoldási lehetőséget minden olyan üzleti tervvel és önrésszel rendelkező vállalkozónak, aki a hitel segítségével szeretné közelebb hozni a jövőt. Az eddig programonként változó kedvezményes kamatot éves szinten szeretnék három havi Euribor + maximum 4 százalékon tartani. Két év türelmi idővel és hosszú lejárati lehetőséggel - legfeljebb 15 év - lehetne igénybe venni. Valamennyi hitelhez árfolyam-garancia is társul. A kedvezmények mértéke régiónként változna, növelve a felzárkóztatási esélyek lehetőségét.

Az egyszerűsített konstrukciókat az MFB Európa technológiai felzárkóztatási beruházási hitelprogramjának tapasztalatai alapján építik ki. Ennek népszerűségét jelzi, hogy az 1776 befogadott kérelemből 1667-et hagytak jóvá, 95,8 milliárd forint értékben. Az elutasítások száma alacsony (3,5 százalék). A sikert mutatja, hogy 2003 májusától a különböző konstrukciókban 2017 vállalkozással kötöttek fejlesztési hitelszerződést, ezek 83 százaléka az Európa-hitelt igényelte, az MFB Rt.-vel szerződött hitelösszegek 80 százaléka is ebből a programból került ki.

Az egységes és kibővített vállalkozásfejlesztési program kedvezményes kerete várhatóan meghaladja a 300 milliárd forintot. Az összevonandó öt konstrukció jelenlegi összkerete 155 milliárd forint. Ebből az Európa technológiai felzárkóztatási beruházási hitelprogramra 100 milliárd, az egészségügyi fejlesztési és beruházási hitelprogramra 15, az Európa-terv projektkiegészítőre 20, a regionális vállalkozásfejlesztésire, illetve a partner hitelprogramra 10-10 milliárd forint jut.

A "Sikeres Magyarországért" hitelprogramok keretében a vállalkozásfejlesztési mellett két másik projekt folytatódna: az agrárfejlesztési és az önkormányzati infrastruktúra-fejlesztési hitelprogram is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.