BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A bankok a legnagyobb adófizetők a fővárosban

Június 20-ig 64,1 milliárd forint iparűzési adó folyt be a fővárosban, s ez meghaladja a tavalyi év hasonló időszakában befizetett összeget. Ez mutatja a piaci konjunktúrát, és valószínűvé teszi, hogy az önkormányzat teljesíteni tudja idei 149 milliárd forintos tervét - mondta a Világgazdaságnak Deli Lajos. A Főpolgármesteri Hivatal adóügyosztályának vezetője szerint a fővárosban az adómorál jónak mondható. A 224 ezer kiküldött adóbevallásból eddig 186 ezer érkezett vissza, de még ezekben a napokban is folyamatosan jönnek újabbak.

Budapest legnagyobb adózói a bankok, a biztosítók és a brókercégek, de a nagykereskedelmi hálózatok, a gépjármű-kereskedők, illetve az ingatlanépítő és -forgalmazó társaságok szintén jelentős befizetők. Emellett néhány nagy termék-előállító cég és szállodai hálózat áll az élen. A fővárosi vállalkozások 15 százaléka fizeti be az összes iparűzési adó csaknem 80 százalékát. Ez mintegy harmincezer nagy és közepes méretű céget jelenti. A nagyok a legfegyelmezettebb adófizetők, és kevesebb szakmai is hibát követnek el.

Idegenforgalmi adóból egymilliárd forintos bevételre számítanak. Ebből eddig 388 millió folyt be, s ez jó arány, tekintve, hogy ebből az adónemből a turisztikai főszezonban folyik be jelentősebb összeg.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.