BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kormány kitart 2010 mellett

Szigorú fiskális politikát ígér jövőre, ám a részleteket homályban tartja a Pénzügyminisztérium. Sokáig már nem titkolózhatnak, július 8-ig ugyanis el kell küldeni Brüszszelnek a konkrét hiánycsökkentési terveket. Egyelőre csak annyit mond a miniszter, hogy a 2010-es euróbevezetés célja nem változik.

Az adócsökkentési program jövő évi lépéseihez szükséges kiadásmérséklés minisztériumi körben történik, de a kormány egyelőre nem hozza nyilvánosságra, melyik tárcát hogy érinti - mondta Veres János pénzügyminiszter. A kormány 2006-ban szigorú fiskális politikát kíván folytatni, amely biztosítja a konvergenciaprogram szerinti hiánycsökkentési pályán maradást és az euró 2010-es bevezetését. Bár ennek részletei még teljes homályban vannak, hamarosan sok mindennek ki kell derülnie. A Pénzügyminisztérium ugyanis legkésőbb július 8-ig elküldi az Európai Uniónak a magyar hiánycsökkentési terveket. (Ezt korábban a PM nem tette közzé, a közvélemény az EU-tól értesült a tervekről; feltehetően most is így lesz.)

Abban a tekintetben is diszkrét a PM, hogy a luxusadót pontosan milyen formában vezetik be. Ennek oka, hogy a korán kiszivárgott módszerek megkönnyítenék az adóelkerülési trükkökre készülők dolgát - indokolt Veres.

Jövőre az áfakulcscsökkentés hatására alacsony lesz az áremelkedés mértéke, s ezt a kormány figyelembe veszi a jövedelempolitikájában. Vagyis az állami alkalmazottak bére és a nyugdíjak nominálisan alacsonyabb ütemben fognak emelkedni; éppen azért, mert ez is biztosítja a reálkeresetek megfelelő ütemű bővülését - mondta lapunk kérdésére Veres, aki leszögezte, nem kívánnak a választási időszakban megszokott gyorsuló bérkiáramlást okozni. "Hosszú ideje szeretnénk, hogy a bérek reálnövekedése alacsony nominális bővülés és alacsony infláció mellett történjen, ne pedig magas szinteken, ez jövőre így lesz" - fogalmazott a miniszter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.