A miniszterelnök mai bejelentése szerint az adóváltoztatásoknak a 2006-os költségvetési bevételekre nettó 194 milliárdos, 2007-re mintegy 215 milliárdos, míg 2008-ra 120 milliárd forintos negatív hatása lesz - írja a portfolio.hu. A tavaly decemberi konvergencia-program nominális GDP-prognózisai alapján ez 2006-ban és 2007-ben 0.8%-pontos, míg 2008-ban 0.4%-pontos államháztartási egyenlegromlást vetít előre.

A miniszterelnök a mai adóbejelentések mellett utalt rá, hogy reményei szerint a forintot 2010-ben felváltja az euró, így úgy tűnik, hogy a kormány továbbra is tartani szándékozik a céldátumot. A konvergencia-pálya ilyen mértékű - átmenetire tervezett - kedvezőtlen irányba történő módosítása azonban jelentősen emeli a 2010-es euróbevezetés csúszásának valószínűségét. Erre több külföldi intézet mellett egyre gyakrabban a Magyar Nemzeti Bank is felhívja a figyelmet.

Ivailo Vesselinov, a Dresdner Kleinwort Wasserstein elemzője ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az adócsökkentések komolyan megnehezíthetik a költségvetési hiány lefaragását.

Vesselinov úgy látja, hogy a kormány szándéka a versenyképes pozíció elérése a térségben az ország számára, azonban az intézkedések a külföldi tőkevonzó képesség erősítéséhez nem elegendőek, miközben jelentős veszélyt jelentenek az elmúlt években tartósan sikertelen államháztartási deficit leszorításra. Az elemző szerint kedvező az a törekvés, hogy 2006-ban összesen 200-250 milliárd forinttal csökkenjenek az egyes minisztériumok kiadásai, ugyanakkor ennek realitását a választási évben meglehetősen minimálisra teszi.

A Dresdner Kleinwort Wasserstein összességében továbbra is úgy véli, hogy Magyarország számára az euró bevezetés reális időpontja 2012-2013 lehet. (portfolio.hu - Tőzsdefórum)