BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az adómódosítások költségvetési hatásai

A bejelentett adómódosítások jövő évi költségvetési hatása 194 milliárd forint, ennek kompenzálására jövőre mintegy 200-250 milliárd forinttal fogják vissza a központi igazgatási kiadásokat - ismertette Gyurcsány Ferenc kormányfő. A kiadások lefaragása között említette, hogy visszafogják a minisztériumok bértervezését és jövőre nem finanszírozzák a tárcák önálló fejlesztési programjait, csak a Nemzeti Fejlesztési Tervben szereplő, az uniós támogatásokhoz is csatlakozó projektekhez nyújtanak forrásokat. Ez az elmúlt évben mintegy 120 milliárd forintot tett ki. Jövőre az adócsökkentés összesen 300 milliárd forintos költségvetési hatását a forgalomnövekedésből, a kiadáscsökkentésből és a minimálbér emeléséből származó 106 milliárd forint pozitív hatás ellensúlyozza.

A miniszterelnök mai bejelentése szerint az adóváltoztatásoknak a 2006-os költségvetési bevételekre nettó 194 milliárdos, 2007-re mintegy 215 milliárdos, míg 2008-ra 120 milliárd forintos negatív hatása lesz. A tavaly decemberi konvergencia-program nominális GDP-prognózisai alapján ez 2006-ban és 2007-ben 0.8%-pontos, míg 2008-ban 0.4%-pontos államháztartási egyenlegromlást vetít előre. Gyurcsány azt is jelezte, hogy 2008-ra a gyorsabb gazdasági növekedés, illetve az államháztartási átalakítások miatt az átmenetileg módosuló deficitpálya visszatér a konvergencia-programban foglaltakhoz, tehát nem módosul az euróbevezetési pálya. A minisztériumok kiadásait - részletek ismertetése nélkül - jövőre, azaz a választási évben 200-250 milliárd forinttal tervezi csökkenteni a kormány, hogy ellensúlyozza a tervezett 194 milliárdos az adóbevételi kiesést. A további évekre ilyen tervek egyelőre nem ismeretesek.

(hirado.hu - portfolio.hu)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.