Egyesített bérlet a fővárosban szeptembertől
Szeptember elsejétől lehet igénybe venni a budapesti egyesített bérletet, amellyel három közlekedési társaság járatain lehet majd utazni.
Ezt a gazdasági miniszter jelentette be, miután aláírta a most megalakult Budapesti Közlekedési Szövetség alapszerződését. Kóka János elmondta: az egyesített bérlet ára ugyan tíz százalékkal magasabb lesz a BKV-bérletekénél, de az ingázóknak éves szinten 50-70 ezer forint megtakarítást jelent.
A második lépésben január 1-jétől éves összhálózati bérleteket vezetnek be, míg a tarifaközösség és az elektronikus jegyrendszer fokozatosan, 2010-ig jön létre. (MR)


