Kuncze Gábor (SZDSZ) kifejtette: a stabil gazdasághoz, a kiszámítható növekedési pályához a terhek csökkentésére és kiszámítható viszonyokra van szükség. Ugyanakkor megjegyezte: mindenkinek felmerül a felelőssége, aki az elmúlt 10-15 évben elmulasztotta az egészségügy, a közigazgatás, az önkormányzati finanszírozási, valamint a szociálpolitikai rendszer átalakítását.
Kijelentette: a miniszterelnök által felvezetett ötéves program a "kívánalmak és a lehetőségek harmóniáját teremti meg".
A Fidesz négy éve alatt 65 alkalommal történt adóemelés, a személyi jövedelemadó-terhelés 20 százalékról 22 százalék fölé növekedett, és nem változtak az szja-adókulcsok sem - jegyezte meg Kuncze Gábor.
Katona Béla (MSZP) azt mondta: a javaslat jó, mert ismertté és kiszámíthatóvá teszi az adórendszer változását a következő öt évben, egyszerre biztosítja az adók és az árak csökkenését, valamint a bérek emelkedését, és igazságosabbá teszi a terhek elosztását.
Mint mondta, az Európában legmagasabb, 25 százalékos áfa ötszázalékos felső kulcsának csökkentése a benzin, a gázolaj, és a villamos energia árának csökkenését hozza. Hozzátette: az élelmiszerek egyharmada is ebbe a körbe tartozik.
Hangsúlyozta: nincs szó arról, hogy a ma 15 százalékos, kedvezményes adókulcsba tartozó bármelyik termék árát meg akarnák emelni.
A képviselő elmondta: nem lehet egykulcsos a személyi jövedelemadó, amikor a legnagyobb keresetűek több mint ezerszeresét keresik a minimálbérből élők fizetésének.
Hozzátette: a társadalombiztosítási járulékok csökkentése és az iparűzési adó átalakítása 550 milliárd forint többletet hagy a magyar gazdaság szabadon felhasználható pénzei között. (hirado.hu)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.