BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyurcsány: luxusadó, megszűnik az ipa, csökken az szja és az áfa

A Reuters hírügynökség úgy tudja, hogy a miniszterelnök bejelentése szerint jövőre az áfa legfelső kulcsa 25-ról 20 százalékra, míg az szja legmagasabb, 38 százalékos kulcsa 36-ra csökken, a felső kulcs a jelenlegi 1,5 millió forint helyett 1,550 millió forint jövedelemnél lép be - közölte a kormányfő.

2007-ben újabb 150 ezer forinttal emelkedik az adótábla sávhatára, vagyis 1,7 millió forint éves jövedelemig 18 százalékos lesz az adókulcs, majd ez 2010-ig fokozatosan 3 millió forintig emelkedik.

A sávhatár 2008-ban 1,9 millió, 2009-ben 2,3 millió, míg 2010-ben 3 millió forint, vagyis annak euróban megfelelő összege lesz - közölte Gyurcsány. A miniszterelnök szerint 2009-re lehet azt elérni, hogy a teljes átlagkereset az alsó kulcs szerint adózzon.

A munkáltató által ma adómentesen adható juttatások együttes összege - az étkezési támogatás és utazási költségtérítés kivételével - a bruttó bér 15 százaléka, maximum évi 500 ezer forint lehet. Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztári kedvezménye rendszere is átalakul januártól: a befizetett összegek után járó adókedvezményt nem készpénzben kapja meg az adózó, hanem azt az APEH a pénztári számlára utalja.

A miniszterelnök erről a Gazdasági és Szociális Tanács ülésén beszélt, majd délután a parlamnetben is közzétette a kormány elképzeléseit.

Az áfakulcs 20 százalékra csökkenése miatt csökkeni fog a villamosenergia, benzin, gázolaj ára, az élelmiszerek egyharmada (kávé, édességek, üdítők, ásványvíz) is olcsóbb lesz. Csökkennek az építési költségek, a lakásárak, a tartós fogyaszási cikkek, a telefon és távközlési díjak. Nem lesz olcsóbb azonban az alkohol, cigaretta és gépkocsik ára - előbbieknél a jövedéki adó, utóbbinál a regisztrációs adó miatt - írja az Index.

Gyurcsány Ferenc ezen kívül 2008-tól megszüntetné az iparűzési adót. A kormány szándéka szerint az iparűzési adó 2006. január elsejétől a társasági adóalapból teljesen leírhatóvá válik, az adónem 2008-ra teljesen átalakul, mértéke ezt követően nem haladhatja majd meg a jelenlegi adó 50 százalékát. Az átalakult adó a központi költségvetésbe folyik majd be, amelyet újraosztanának.

A társasági adó mértéke 16-ról 10 százalékra csökken az első 5 millió forint adóalapig, azoknak a kis- és közepes vállalkozásoknak, amelyek más adókedvezményben nem részesülnek és legalább a minimálbér kétszeresét fizetik alkalmazottaiknak.

A munkáltatói társadalombiztosítási járulék 29 százalékos kulcsa 2007-ben 3, 2009-ben pedig 2 százalékkal csökkenne.

Az EHO a jelenlegi havi 3,450 Ft-ról idén novemberben tovább csökken (a korábbi tervek szerint 1,950 Ft-ra), majd jövő novemberben teljesen megszűnik.

A tervezett intézkedésekhez tartozik még a 100 millió forint feletti ingatlanokra kivetendő luxusadó is, amelynek mértéke a százmilliós összeghatár feletti rész fél vagy egy százaléka lenne.

Az adócsökkentési javaslatok jövőre nettó 194 milliárd forinttal kurtítják meg a központi költségvetést. Ez a GDP 0,9 százaléka - áll a kormány nyiltakozatában. Az ötéves adóreformok a jövő évi költségvetési bevételekben 300 milliárdos kiesést eredményeznek, ám ennek egy része az adócsökkentés kedvező hatásának köszönhetően visszfolyik az államkincstárba. (reuters - VGO - hirado.hu - portfolio.hu - Index)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.