Nem jelent nagy ösztönzést a munkabérek kifehérítésére a társasági adó ötmillió forint nyereségig érvényes kedvezményes adókulcsa. Az ebből származó háromszázezer forintnyi többletnyereség ugyanis lapunk számításai szerint legfeljebb "másfél" munkás bérének rendezésére elegendő.
Amennyiben egy ténylegesen minimálbéren foglalkoztatott dolgozó bérét kívánná kétszeresére emelni a munkáltató (ez szükséges ugyanis a kedvezményes adókulcs alkalmazhatóságához), akkor az járulékterhekkel együtt éves szinten csaknem egymillió forintos többletterhet jelent. Egy olyan munkás esetében, aki eddig "zsebbe" kapta a minimálbért és a ténylegesen kétszer ekkora bér közötti különbözetet, a legalizálás költsége a járulékterhek megfizetése: ez mintegy 220 ezer forintot tesz ki. Vagyis a háromszázezer forintos társaságiadó-kedvezményért csak azoknak az egy-két személyes, jellemzően önfoglalkoztató mikrovállalkozásoknak éri meg le-galizálni a jövedelmüket, akiknek több millió forint adózás előtti nyeresége van.
Az adókedvezmény egyébként a tervek szerint nem csupán a kis- és középvállalkozásokra terjedne ki, hanem minden társasági adót fizető vállalkozásra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.