Hová jutunk a száz lépéssel? - ez a címe annak az üzleti konferenciának, amelyet a GKI Gazdaságkutató Rt. szervez. A tanácskozáson előadást tart a miniszterelnök, a pénzügyminiszter, a gazdasági és a munkaügyi tárca vezetője és az egészségügyi miniszter is. Törvény készül egy ötéves adóreformról - jelentette be a miniszterelnök.
Gyurcsány Ferenc hétfőn a parlamentben egy olyan törvényt javasol majd, amely a következő öt év tervezett adóváltoztatásait pontról-pontra, évekre lebontva részletezi.
A konferencián ezen kívül konkrétumokról nem beszélt, de elmondta, hogy a 2002 és 2004 közötti szociális kiegyenlítés után újra vissza kell térni a gazdaság élénkítését szolgáló átalakításokhoz. Ezért vannak most középpontban újra az adókérdések. Úgy véli egyébként, hogy a magyar gazdaság állapota jó, folyamatosan növekedési pályán van. Az átlagos növekedés a régióban a legnagyobb, ahogyan a tőkevonzó képessége is az országnak. Tehát nem igaz, hogy a külföldi tőke nem szereti Magyarországot - mondta.
A kormányfő kijelentette, hogy a gazdaságban már nem szerkezeti vagy jövedelmezőségi problémák vannak, hanem az állam reformjára lenne szükség. Az állam által okozott egyensúlyhiányt kell felszámolni, ez meg is indult - mondta -, illetve a különböző állami funkciókat kell átalakítani. Nincs már visszaút a mindenható államhoz. Erről szól a száz lépés programja is, amely - például a munkakeresésben is - az egyéni felelősséget hangsúlyozza. Gyurcsány Ferenc elmondta még, hogy ősszel meg kell kötni azt a megállapodást, amely kimondja: a kormány a gazdaság milyen ágazatait fejleszti, hiszen mindet nem lehet és nem is érdemes. (Magyar Rádió)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.