Június 30-án jár le a játszóterek biztonsági felülvizsgálatának határideje. A rendelet szerint ezt az önkormányzatoknak kell kezdeményezniük. A biztonsági minősítéssel nem rendelkező játszótereket 2008. végéig bezárják.

A Gazdasági Minisztérium becslése szerint az országban 100 ezer szabadtéri játszóeszköz található, ennek 95 százaléka nem szabványos, sőt balesetveszélyes. A játszóeszközök biztonsági bevizsgálását összesen 7, minisztérium által kijelölt minősítő cég végzi, darabonként 5-8 ezer forintért. Bellus Áron - kereskedelmi igazgató: "Inkább leszerelik a régi játszószereket és egy ideig nem építenek helyette semmit, mindaddig amíg meg nem pályáznak a felújításhoz szükséges összegre." A játszótér programra azonban idén egyetlen forintot sem terveztek a költségvetésben. Az önkormányzatoknak nincs fedezetük a felújításra, sőt a játszóterek biztonsági bevizsgálásra sem. Bellavics István - forgalmazó: "Van ahol természetesen ezek a szabványossági felmérések teljes egészében megtörténtek, de most hallottam egy információt, hogy 80 magyar város közül 20 % még meg sem rendelte, nemhogy nem rendelte, még árajánlatot sem kért." Aki most jelentkezik, annak leghamarabb év végére tudnak időpontot adni a minősítő cégek. Budapest III. kerületében 70 játszótérre már nem is kérnek biztonsági felülvizsgálatot. Tarlós István - polgármester, Óbuda Békásmegyer: "Az a koncepciónk, hogy inkább ezeket a kisebb, őrizhetetlen, karban tarthatatlan játszótereket meg fogjuk szüntetni és a nagyobb, őrzött, korszerűbb, kelllemesebb, jobban kihasználható játszóterek megvalósítása mellet döntöttünk." A rendelet szerint a biztonsági minősítéssel nem rendelkező játszótereket 2008. végéig meg kell szüntetni. (HírTV)