Több lett a regisztrációs adó
Csaknem háromszázmilliárd forintos bevételt biztosított a költségvetés részére a vám- és pénzügyőrség május végéig. Összességében kedvező a kép, a különböző bevételi jogcímeken szinte minden esetben magasabb az elért eredmény, mint egy évvel ezelőtt. Kivétel ez alól a dohánytermékek után fizetendő áfa, amely nemcsak az időarányostól tér el, de több mint ötmilliárddal kevesebb az előző évinél.
A jövedéki bevételek közül a szezonális hatásoknak megfelelően az üzemanyagok adója mintegy hatmilliárd forinttal haladja meg az előző évit. A folyamatos áremelkedések ellenére a vártnál nagyobb volt a forgalom, ugyanakkor a visszautalások is kisebb összegűek voltak. A dohánygyártmányok jövedéki adójában az év eleji viszonylag nagy lemaradás mérséklődött. Ebben a vámosok szerint elsősorban az játszott szerepet, hogy fokozódtak a kockázatelemzés alapján elvégzett mélységi ellenőrzések. Ebből az adónemből 64 milliárd folyt be a kasszába, ám ez még mindig mintegy hétmilliárddal elmarad a tavalyi első öt hónapi eredménytől. Ugyanakkor továbbra is feltételezhetjük, hogy a változó dohányzási szokások is hozzájárulnak a cigarettához kapcsolódó adóbevételek mérséklődéséhez. Összességében a jövedéki adók már csak 348 millióval maradnak alatta a tavalyinak, egy hónappal ezelőtt kétszázmillióval szélesebb volt az olló.
Örvendetes, hogy kezd magához térni a regisztrációs adó, ez a tendencia immár második hónapja mutatkozik. Ez arra utal, hogy az év eleji megtorpanás után nő a kereslet a személygépkocsik piacán. Közel 21 milliárdos bevételre tett szert a vám- és pénzügyőrség, amely lényegesen - 3,3 milliárd forinttal - meghaladja az elmúlt évit. Az első öt hónapban a 62,3 milliárdos éves előirányzat egyharmada folyt be.
A vámbevételek nem okoznak meglepetést, az egész évre várt tízmilliárdból 3,4 milliárd már a kasszában van. Az év elején újonnan bevezetett adónem, az energiaadó továbbra is szárnyal - eddig hétmilliárdot fizettek be. Ám a pénzügyi tárca elemzése arra figyelmeztet, hogy az év hátralévő részében várhatók nagyobb számban a visszaigénylések, amelyek némiképp átrajzolják majd a képet. Ezzel együtt a 10,7 milliárdos előirányzat túlteljesítésére számítanak. (BJA)


