Az önkormányzatoknak vissza kell fizetniük az iparűzési adót, amelyet a T-Mobile 1999-2004 között a bázisállomások után befizetett. A Fővárosi Bíróság májusi döntése megegyezik a Pénzügyminisztérium szakmai álláspontjával - derült ki a parlament önkormányzati bizottságának tegnapi ülésén.

Mint arról lapunk már hírt adott, a közelmúltban 831 önkormányzatot értesített a T-Mobile arról, hogy a bíróság döntése értelmében cég által üzemeltetett bázisállomások nem minősülnek telephelynek. Ezért a társaság önrevízió keretében visszakéri a településeken korábban befizetett iparűzési adót. Összességében mintegy 2,2 milliárd forintról van szó. Az önkormányzati bizottság több tagja is felvetette: a kistelepülések működését veszélyeztetheti a visszafizetési kötelezettség. A PM szerint az önkormányzatok minden évben július 31-ig kérhetik a nekik járó állami normatívák, illetve adóerő-képességük évközi korrigálását. Ilyenkor lehet következmények nélkül lemondani, illetve visszafizetni az esetleges többletet, illetve igényelni a jogosan járó állami támogatást. A helyi adóalaphoz képest 1,4 százalékos korrekcióról lehet szó. Ahol ez nem elegendő, ott van lehetőség arra, hogy a település igényeljen a belügyminiszteri keretből, amelyet épp az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok egyedi problémáinak kezelésére hoztak létre.

A bizottsági ülésen elhangzott az is: sok helyen felmerül az önkormányzatok felelőssége, hiszen a többi telefonos társaság nem fizetett adót az ilyen típusú műszaki létesítmények után, s a helyhatóságok nem is kérték, míg a T-Mobile által befizetett pénzt éveken át elfogadták. Felvetették: a cég részéről is szó lehet arról, hogy a mobiltornyok létesítésének könnyebb engedélyeztetése érdekében fizetett.