BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyurcsány: tartható a költségvetési hiány, az infláció lassan eltűnik

Tartani fogja a 3,6 százalékos költségvetési hiányt a kormány - jelentette ki tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Tv2 Jó estét Magyarország! című műsorában. Várakozásai szerint szeptemberre ugyan a hiány magasabb lesz a tervezettnél, de év végére a fogyasztás és a befolyó adók miatt helyreáll az egyensúly.

Azt is megjegyezte, hogy eddig két olyan év volt az elmúlt 11 évben, amikor a hiány ennél kevesebb volt, s 1998 és 2002 között volt az egyik. Rámutatott arra is, hogy Magyarország eladósodottsága kisebb mint Olaszországé és Belgiumé, alatta van a hatvan százaléknak, jelenleg 57 százalék körül alakul.

Az euróbevezetésre kitérve elmondta, hogy 2010-es euróövezeti csatlakozásra csak akkor kerül sor, ha a magyar gazdaság erre fel van készülve, s hozzátette: akkor kell majd "észnél lenni", amikor a forint-euró átváltási árfolyamát meghatározzák.

Beszélt arról is, hogy ő azt szeretné, ha hozzányúlnának az államigazgatáshoz is, mivel míg az elmúlt 15 évben nagyon sokat változott a gazdálkodók világa, addig az állami szervezetben szinte semmilyen változás nem történt. Egyelőre azonban a részletek kidolgozására ezzel kapcsolatban még nem került sor, s nem kívánja "fenyegetni" az embereket, vagy "üzengetni mindenkinek, hogy itt baj van". Gyurcsány hangsúlyozta, hogy nem elbocsátani szeretnének, hanem egy okos, sokak megelégedésére szolgáló igazgatást kialakítani, "ahol, mikor mi oda megyünk, akkor azt látjuk, hogy rólunk szól". (Tőzsdefórum)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.