A bankbetét már nem annyira érdekes
A pénzügyiszámla-adatok legfőbb mutatója a nettó finanszírozási képesség, amely kifejezi, hogy a vizsgált szektor folyó jövedelmeiből a fogyasztási és felhalmozási kiadásaikon felül mennyiben képes más szektorokat finanszírozni. E tekintetben a klasszikus szerepmegosztás úgy néz ki, hogy a lakosság nettó megtakarítási pozícióban van, és jövedelme (jellemzően a tőkepiaci intézményeken keresztül) a vállalati beruházások forrásául szolgál. Az államháztartás optimális esetben egyensúlyban van. Amennyiben a lakosság finanszírozási képessége kisebb, mint a vállalatok és az állam igénye, akkor a külföld is finanszírozza a gazdaságot. (VG, 2005. július 19., 13. oldal.)
A háztartások nettó finanszírozási képessége igen jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt évek során. A mutató értéke 1991-ben a GDP 17 százaléka volt, ez a következő két évben látványosan visszaesett, és 9-10 százalék körül mozgott 1998-ig. Az ezt követő években a mutató folyamatosan csökkent. A mélypontot 2003-ban érte el, ekkor a háztartási szektor GDP-arányos pénzügyi megtakarítása gyakorlatilag nulla volt. Mivel a pénzügyi számlákból számított nettó finanszírozási képesség két tényező, a pénzügyi eszközök és a kötelezettségek változásában testesül meg, ezért annak mozgását e két komponens alakulásával magyarázza a Magyar Nemzeti Bank kiadványa. A vizsgált időszak elején és végén a háztartások kötelezettségeinek változása, azaz lényegében hiteleik növekedése-csökkenése igen eltérő képet mutatott attól, amely az időszakra általában jellemző volt. 1991-ben a háztartások tartozásai jelentősen csökkentek azáltal, hogy a régi, kedvezményes kamatozású lakáshiteleket átalakította a kormány.
A hiteltartozás felét elengedte azoknál, akik egy öszszegben visszafizették a kölcsön hátralékát, illetve a kamatot közelítette a piaci kamatszinthez. A hitelelengedés önmagában a hitelállomány tranzakcióból eredő csökkenésén át magas nettó finanszírozási képességet eredményezett 1991-re. Ugyanez a nem pénzügyi számlákban a háztartásoknak nyújtott állami transzferként jelenik meg, növelve a háztartások egyenlegét is. 1999-től viszont a háztartások hitelállománya növekedésnek indult. Kezdetben a fogyasztási hitelek iránti kereslet ugrott meg, 2000-től pedig az ingatlanhitel-felvétel is bővülni kezdett, s ez a kedvezményes lakásvásárlási hitelek használt lakás vásárlására történt kiterjesztésével vált igazán erőteljessé. A megemelkedett reáljövedelem, a várható jövedelemszint, valamint az ingatlanhitelek kamatának drasztikus csökkenése arra ösztönözte a lakosságot, hogy a későbbi kamatterheket felvállalva növelje felhalmozási kiadásait. A háztartások tranzakcióból származó hitelállomány-növekedésének GDP-hez viszonyított aránya öt év alatt 0,6-ről 6,2 százalékra emelkedett.
A nettó finanszírozási képesség alakulásának másik komponense, a pénzügyi eszközökben történt tranzakciók lényegében az előzőekkel ellenkező irányban mozogtak. A pénzügyi eszközök éves nettó beszerzése az időszak elején a GDP 13-14 százalékáról 1993-ban 10 százalékra csökkent, emögött a betételhelyezések mérséklődése állt. A korábbi évek 6-7 százalékos betétnövekedésével szemben 1993-tól jellemzően a GDP 4 százalékát kitevő betéttranzakció figyelhető meg. A pénzügyi eszközök tranzakciói 1999-től kismértékben újra csökkenni kezdtek, elsősorban a részvény és nem részvény típusú értékpapírok vásárlásának visszaesése miatt. 2004-ben ezek a folyamatok megfordultak. A lakás célú hitelezésben 2003 végén az állami kamattámogatás szigorítására került sor, amelynek következtében a háztartások GDP-arányos nettó hitelfelvétele a korábbi évnél alacsonyabb mértéket ért el. A pénzügyi eszközökben való tranzakciók csökkenő trendje is megállt, elsősorban a nem részvény értékpapírok vásárlásának növekedése miatt. Mindezek hatására 2004-ben a háztartások a GDP arányában mért nettó finanszírozási képessége a korábbi évek csökkenő üteme után ismét növekedésnek indult.
A háztartások GDP-hez viszonyított nettó finanszírozási képességének tranzakciókból eredő változása 2000-ig nemzetközi összehasonlításban sem számított alacsonynak, meghaladta az uniós országokét. Ez csak azért alakult így, mert a háztartások hitelei nem nőttek a GDP ütemét meghaladóan. Az uniós országokban a háztartások kötelezettségeinek tranzakcióból származó növekedése a GDP 3,5 százalékát teszi ki, ez azonban igen nagy eltéréseket mutat az egyes tagországokban. Az átlagtól magasabb hitelnövekedés jellemezte többek között Portugáliát, Spanyolországot és Dániát, ahol 1995-99-ben a hitelek átmeneti, gyors felfutása figyelhető meg. Ennek következtében ezekben az országokban a nettó finanszírozási képesség nullára csökkent. A következő években a hitelfelvétel üteme visszaállt a korábbi alacsonyabb értékre, és ezzel egyidejűleg a nettó finanszírozási képesség visszatért az uniós átlag szintjére.
A háztartások befektetéseinek portfólió-összetételében lényeges változás ment végbe az elmúlt 13 évben, amelyet a pénz- és tőkepiac fejlődése, a jogszabályi környezet alakulása határozott meg. Az időszak elején a pénzügyi befektetési lehetőség kevés volt, majd növekedett a nem banki intézmények (biztosítók, nyugdíjpénztárak, befektetési alapok) szerepe a lakosságnak kínált pénzügyi megtakarítási formák terén. A pénzügyi instrumentumok bővülésével, az állampapírok, a befektetési jegyek, az életbiztosítások, a nyugdíjpénztárak megjelenésével fokozatosan csökkent a háztartások pénzügyi eszközeinek bankok által kezelt hányada. A privatizációs részvényvásárlások, a bankok brókercégei által nyilvánosan kibocsátott lakossági kötvények, a vállalkozásokban való tulajdonosi részvétel révén pedig tovább bővült a háztartások pénzügyi instrumentumainak portfólió-összetétele.
Az 1990-es évek elején a háztartások pénzügyi eszközeinek mintegy 50 százalékát a készpénz és bankbetét alkotta, 25 százalék volt a részvény és üzletrészek aránya, hétszázalékos részarányt tettek ki a nem részvény értékpapírokba és biztosításokba történt befektetések.
A megtakarítási szerkezet úgy alakult át, hogy egyre csökkent a készpénz és a bankbetét szerepe a megtakarításokon belül (33 százalék), a háztartások tulajdonosi részesedésének (részvények és üzletrészek) aránya enyhén emelkedett (30 százalék), míg a pénzügyi megtakarítási portfólió többi eleme jelentősen bővült.
