Most csak végszükség esetén vesznek fel a hazai cégek ötven év feletti dolgozót, holott az aktív munkaerő fogyása miatt hamarosan erre is rákényszerülnek, 2021-ig ugyanis az idősek aránya a 20 százalékot is meghaladja az ország lakosságán belül – többek között erre világított rá az IBM Magyarország és a GKIeNet reprezentatív kutatása.
A friss tanulmány összesen ötszáz, ötven főnél nagyobb létszámú kis- és nagyvállalatnál térképezte fel az idősödő munkaerő helyzetét, s ebből kiderül, hogy az általuk foglalkoztatottak száma 1,3 millió.
A cégek mindössze 23 százaléka ismerte el, hogy az új munkatársak kiválasztásánál számít az életkor, ám a jövőben egyikük sem kíván 45 év felettit felvenni. A 45–49 év közöttiek még semmilyen informális szociális védelmet nem élveznek az elbocsátásoknál, az 50–54 évesek felmondása esetén már látszik némi visszafogottság, a munkaadók megpróbálják kivárni azt az életkort, amikor már jogosultak az idősek némi állami szociális védelemre. Az előre hozott nyugdíj, a nyugdíj előtti munkanélküli segély vagy rokkantsági nyugdíj segítségével az 55–59 évesek tudnak leginkább kivonulni a munkaerő-piacról, így ebben az életkorban újra emelkedik az elbocsátások aránya. Ám ha egy dolgozó fiatal kora óta az adott foglalkoztatónál dolgozik, nem jellemző, hogy nyugdíj előtt elbocsátják – fogalmazott Adler Judit, a GKI kutatója. Az alacsonyabb iskolázottság és a hiányzó nyelvi, számítástechnikai ismeretek is csökkentik az idősebbek munkaerő-piaci esélyeit – erősítette meg a felmérés konklúzióit Csizmár Gábor munkaügyi miniszter.
A kutatás adatai alapján a mezőgazdaság, az építőipar, a vendéglátás, a szállítás, a raktározás, valamint az oktatás és az egészségügy foglalkoztatja itthon a legtöbb 45 éven felüli dolgozót, ezzel szemben a gazdasági, valamint az üzleti szolgáltatások a legkevesebbet. Az IBM-GKIeNet kutatása szerint a munkaerő öregedése mégsem csak ágazati vagy nemzeti kérdés, hanem olyan probléma, amellyel világszerte szembe kell néznie a foglalkoztatóknak. Az IBM itthon még kevésbé ismert vezetési tanácsadói üzletága erre igyekszik megoldást találni, például a vállalati tehetség- és utódlásmenedzsment kialakításával. (KI)
Egy idősebb dolgozó már jobban érti a szakmát, tapasztalt, ismeri a vállalatot, az ügyfeleket, lojális a foglalkoztatóhoz, így a cégtől való távozása pazarlás – hangsúlyozta Paál Péter, az IBM Magyarország vezérigazgatója. Hozzátette: épp ezért az idősebb korosztály vállalaton belüli pozíciójával foglalkozni versenyelőnyt jelent a jelenlegi demográfiai helyzetben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.