Megérkezett Európába az orosz–ukrán gázháború

Az ukrán határtól néhány kilométerre lévő Szudzsa város kompresszorállomásán vasárnap reggel lezajlott drámai esemény egy kicsit még bizánci külsőségeiben is emlékeztetett a 2000. január elsejei kremlbeli hatalomátadásra. A pillanat drámaiságát az Eisenstein-filmek módszereivel nyomatékosító, magas vendégek jelenlétében megrendezett, élő tévéadásokban közvetített ünnepélyes aktus mindkét esetben új történelmi korszak kezdetét jelentette. Szergej Kuprijanov Gazprom-szóvivő – aki a gyorsan összeurópai válsággá terebélyesedett orosz–ukrán konfliktusban napok óta kőkemény arccal, katonásan játssza a „megmondó embernek” a Kremlben ráosztott szerepét –, minden felelősséget az árvitában kompromisszumra, sőt érdemi tárgyalásra sem hajlandó ukrán félre hárított. Nem is ok nélkül, hiszen a 2005 folyamán zajló tárgyalások során Kijev a jelek szerint nem akarta elhinni, hogy Moszkva az ezer köbméterenkénti 50 dolláros földgáztarifát egyik pillanatról a másikra fel meri emelni a 230 dolláros világpiaci árra.

Ami egyébként teljesen jogos lenne. Hiszen, hogy Kuprijanov szóvivőt idézzük, Moszkvának semmi oka nincs „a narancsos forradalommal” a nyugati integráció felé törekvő Kijev támogatására. Tényleg nincs. Kivált nem a márciusi ukrán választások előtt, a kampány kezdetén. Amikor a politikában járatlan ukrajnai háziasszonyokkal is meg kell értetni, hogy ha vacsorát akarnak főzni a családnak, akkor a Moszkva-barát pártokra voksoljanak. Ez ilyen egyszerű.

Az orosz vezetés nem örült volna neki, ha Ukrajna teljesíti az amúgy teljesíthetetlen moszkvai feltételeket, köztük az ukrajnai gázvezeték tulajdonjogának átadását. Ennek a játszmának ugyanis sokkal nagyobb a tétje, mint a Gazprom, illetve az olajdollároktól fulladozó orosz költségvetés által nyerhető pár milliárd dollár. A Kreml stratégiai céljainak érdekében nemrég 51 százalékban állami tulajdonúvá tett, kőolajüzletággal kistafírozott mamutvállalat vezetőinek – Vlagyimir Putyin legrégebbi és leghűségesebb bizalmasainak – az a feladata, hogy ország-világ előtt megmutassák, ki az úr (a most különösen találó orosz mondás szerint: „ki csinálja az időjárást”) Európában.

Ez az oka annak, hogy a Gazprom szakemberei az öt szudzsai vezeték közül csak az Ukrajna felé haladó kettőben csökkentették a nyomást. A balti államokba s azokon keresztül Német-, illetve Franciaországba szállított földgáz mennyisége nem változott. Az óriási tartalékokkal rendelkező Franciaország egyébként is csak szükséglete négy százalékát importálja Oroszországból, és olyan szerződése van a Gazprommal, amely a szállításokért a teljes felelősséget az orosz félre hárítja. Nem csoda, ha pánikba esett szomszédai gyűrűjében a hivatalos Párizs mélyen hallgat az orosz–ukrán gázvitáról.

Az „oszd meg és uralkodj!” elvét abszolút tudatosan alkalmazó, másfél évtized szüntelen birodalmi megaláztatásaira – az oroszok túlnyomó többségének véleménye szerint – most méltó választ adó Kreml kiszámította, hogy ha Ukrajnát megvádolja a területén áthaladó „kék fűtőanyag” ellopásával, akkor örök időkre diszkreditálja a jelenlegi kijevi vezetést, annak összes euroatlanti ambíciójával együtt.

Kivált, hogy a vád egyáltalán nem alaptalan. 2005 második felében világra szóló botrányt okozott, hogy a tranzitdíj fejében évek óta földgázt kapó ukránok a Nyugat-Európának szánt szállítások egy hatalmas részét jogtalanul „lekapcsolták”, és hosszú ideig föld alatti tárolókban rejtegették – majd a lopott áru egy részét világpiaci áron értékesítették.

Mivel ezt a csúnya ügyet Moszkvában néhány hónapja alaposan megszellőztették, abszolút hihetőnek látszik, hogy Kijev január elseje után is megcsapolja az ukrán területen a közép-európai országokba vezető hálózatot. Az ukrán határ utáni első szlovákiai kompresszorállomásra ezért – fantasztikusan jól szervezett médiakörítéssel – már január elsején orosz szakembereket állítottak az érkező földgáz mérésére. Az első 24 óra tisztázatlan forrásokból származó moszkvai adatai szerint százmillió köbméter tűnt el ukrán területen. Ez több mint elég Ukrajna szembeállítására egész Európával. Szergej Jasztrzsembszkij orosz EU-képviselő – a Gazprom-szóvivő mellett a második legfontosabb „kemény fiú” – Brüsszelben sajtóértekezletet hívott össze, és megvádolta Ukrajnát, hogy „az európai fogyasztókat túszul ejtve zsarolja az öreg kontinenst”.

De a hat éve készülő, most kibontakozó forgatókönyvnek nem annyira a volt szovjet tagköztársaságok megregulázása, mint inkább a második világháború után kialakult külső gyarmatbirodalom megfélemlítése a legfontosabb célja. A földgázvezeték megcsapolása – a kijevi verzió szerint a szállítások csökkenése – miatt a vasárnap esti első adatok szerint Magyarországon 25, az EU soros elnöki tisztét betöltő Ausztriában 18, Lengyelországban 14 százalékkal zuhant az érkező földgáz mennyisége. A hazai adatot a Mol hétfő délre már 40 százalékban jelölte meg, és nagy a valószínűsége annak, hogy a többi érintett ország vesztesége is növekszik. Ez a történet eleje. A folytatást ma még nem ismerjük.