Nem lehet varázsszer a hosszabb munkaidÕ
Egyre-másra hirdetik meg a munkaidÕ meghosszabbítását Nyugat-Európa magas bérköltségÛ országaiban a cégvezetÕk – többnyire azonos vagy akár alacsonyabb bér mellett. A kötelezÕ dologidÕ évtizedek óta tartó csökkentése ezzel szemlátomást kezd a visszájára fordulni, a változást többnyire a kormányok is bátorítják, mert ebben a globalizációs hatások egyik hatásos ellenszerét látják.
Franciaországban lényegében összeomlott az elÕzÕ, szocialista kormány által kötelezÕnek szánt, 35 órás általános munkahét. Németországban nagyvállalatok sora kényszerítette ki a hosszabb munkahetet, legutóbb a Continental emelte meg 40-re a korábbi 37,5 órás munkaidÕt.
Az érv mindenütt ugyanaz: az olcsó bérÛ országok versenyével szemben akkor lehet a termelést a magas bérköltségÛ térségekben fenntartani, ha a drága eszközparkot hosszabb ideig mÛködtetik, változatlan vagy kevesebb bérért. A váltásban a dolgozókat gyakorta állítják kész tények elé: vagy elfogadják az egyezséget, vagy kihelyezik a termelést az új EU-tagállamokba, esetleg még távolabbra.
Az utóbbi idÕben azonban a folyamat kedvezÕtlen következményeit is egyre többen firtatják. A Deutsche Welle idézi a szabad szakszervezetek nemzetközi szövetségének állásfoglalását, amely az állásoknak a rövidebb munkaidÕ melletti szaporítását ajánlja a foglalkoztatási problémák megoldásának receptjeként. Sokan a korszerÛ üzleti stratégiák, az új technológia és munkavállalókkal kötött újszerÛ paktumokban látják a kötelezÕ munkaidÕ meghosszabbításának alternatíváját.
Egyes kutatók a nyugdíjkorhatár további emelése és a több munka ellen egyaránt szót emelnek. Szerintük a termelékenység mai szintje mellett érvényét veszítette a protestáns munkaetika azon tétele, amely szerint „azért vagyunk, hogy dolgozzunk”. Eme gondolkodás szerint a mai, gyors alkalmazkodást követelÕ világgal egyre nehezebb lépést tartani a negyvenedik életéven felül, ezért a jóléti ellátást kell a biológiai adottságokhoz igazítani, nem pedig fordítva. (VG)
