BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kínától és Indiától fél az Egyesült Államok

Évértékelő beszéde után országjáró körútra indult az amerikai elnök, hogy népszerűsítse a kongresszus két háza előtt vázolt célokat. George W. Bush az ország versenyképességének javítását célzó terveket helyezi a tájékoztatók középpontjába.
A kedd este meghirdetett versenyképességi kezdeményezés részeként 50 milliárd dollárt költ a szövetségi állam a fizikai alapkutatások támogatására a következő tíz év során, emellett 86 milliárd dolláros adó-visszatérítést kapnak a vállalatok a saját hatáskörben folytatott kutató-fejlesztő tevékenység után. A 2007-es költségvetésben várhatóan már szerepel majd egy 6 milliárd körüli támogatási tétel. A kormány által kedvezményezett programok között ott van a nanotechnológia, a szuperszámítógép-fejlesztés, illetve az alternatív energiaforrások feltárását és használatbavételét célzó kutatás. A célok elérését segíti, hogy a következő öt évben 70 ezer, különlegesen felkészített matematika- és fizikatanárt bocsátanak ki. Ez utóbbi pont arra utal, hogy Washington – legalábbis a természettudományok területén – komolyan veszi a képzés színvonalának folyamatos csökkenésére vonatkozó figyelmeztetéseket.
A programmal kapcsolatban a Financial Times idézi a korábbi kereskedelmi minisztert, aki rámutatott, hogy a tudományos-műszaki haladásért folytatott versenyt korábban rendre megnyerte Amerika, most pedig elérkezett a rivalizálás újabb fordulója. Don Evans arra figyelmeztetett, hogy a globalizáció közepette az utóbbi időben csökkent az Egyesült Államok műszaki-technológiai fölénye, a helyzet kissé emlékeztet 1957-re, amikor az oroszok elsőként bocsátottak fel műholdat. A versenyelőny elfogyására az utóbbi időben kutatóintézetek sora hívta fel a figyelmet, az amerikai feldolgozóipari vállalatokat tömörítő szervezet pedig rámutatott, hogy az új üzemek építését célzó beruházások szintje elmarad a szükségestől. Beszédében maga Bush elnök is elismerte, hogy a dolgozókat elbizonytalanítja Kína és India versenye. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.