Kaotikus csődszabályok? Lehetetlen helyzetben a felszámolók...
A módosult csődtörvény januártól, illetve július elsejétől hatályos egyes szabályai lehetetlen helyzetbe hozták vagy hozhatják a felszámolókat és a zálogjogosultakat – hívták fel a figyelmet az érintettek. Filip György, a Felszámolók Országos Egyesületének alelnöke elmondta: felszámolások sora nem fejeződhet be, mivel a felszámolók nem tudják prezentálni a törvényben előírt, így a bíróság által alappal követelt, a bajba jutott vállalkozás biztosítottjaival kapcsolatos igazolásokat.
A lehetetlen helyzetet az okozza, hogy a nyugdíj-biztosítási igazgatóság ma azért nem adja ki az igazolást a felszámolóknak, mert a korábbi szabály már nem él, az APEH pedig azért nem, mivel az új szabály hatályba sem lépett. Tavalyig a felszámolónak a nyugdíj-biztosítási igazgatósághoz kellett megküldenie biztosítottak adatait, az erről szóló igazolást adta át a felszámolás befejezésekor a bíróságnak. Az idén viszont (az adótörvény által módosított csődtörvény értelmében) a felszámolóknak már az adóhatóságtól kellene megkapniuk az igazolást. Az APEH azonban erre nem képes, mert még nincsenek adatai: a rá vonatkozó, adózás rendjéről szóló törvény szerint a cégek havi adatszolgáltatási kötelezettsége csak fokozatosan lép életbe, teljességgel csak 2007. július elsejével hatályosul.
Az APEH-nél elmondták: valóban nem adnak ki semmiféle igazolást, különösképpen mert még nincsenek is adataik. Ismerik azonban a felszámolók problémáját, és megoldásképpen valószínűleg szorgalmazzák a jogszabály megváltoztatását.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a felszámolások 90 százaléka vagyontalan cégek ellen folyik, többségükben nemcsak pénz nincs, hanem a dokumentáció is hiányzik – mondta az alelnök. Így kialakult az a gyakorlat, hogy a nyugdíj-biztosítási szerv tudomásul vette az iratok hiányát. Rögzítette, hogy emiatt nem folytatja le az ellenőrzést, és a felszámolók ezt küldték meg a bíróságnak. A felszámolók tulajdonképpen ilyen igazolást várnának most az adóhatóságtól is.
A csődtörvény egyéb módosításáról a zálogjogosult hitelezők azt mondják, hogy bár megerősítette pozíciójukat, a következő fél évben minden hitelezőnél roszszabb helyzetbe kerülhetnek. A módosult törvény értelmében a zálogtárgy eladásából származó bevételből százszázalékos kielégítést kaphatnak, ennélfogva már nem is szerepelnek a hitelezői kielégítési sorrendben, s ez gondot is okoz. A törvény ugyanis július elsején, a zálogjogosultakra vonatkozó kedvező szabály viszont csak jövő januárban lép hatályba. Így fél évre „ki vannak iktatva” mint hitelezők, sem a régi, sem az új rendelkezések alapján nem jönnek szóba.
Az igazságügyi tárcánál úgy tájékoztattak: kétségtelen hiba történt. Ezt helyrehozandó, még januárban módosító törvényjavaslatot nyújtottak be, de azzal a parlament már nem tudott foglalkozni a ciklus végén. Mihelyt az új parlament megalakul, koherenciaokokra hivatkozva ismét benyújtják a javaslatot, így várhatóan még a törvény július elsejei hatálybalépése előtt korrigálják a hibát. (KK)


