Újabb gondok a pályázatoknál
A Betonút és a Vegyépszer alkotta Zala-Somogy konzorcium tette a legkedvezőbb ajánlatot az M7-es autópálya Balatonkeresztúr–Nagykanizsa szakaszának megépítésére. Információink szerint azonban még nincs lefutva a verseny, ugyanis a hat pályázatból négyet érvénytelennek minősített a bírálóbizottság. Utóbbiak kilétét nem sikerült kiderítenünk, de úgy értesültünk, hogy a harmadik helyre szorult Grando Autópálya-építő 2006 konzorcium (Granit–Doprostav) is köztük van, azzal az indokkal, hogy ajánlata nem felel meg a magyar szabványnak – ez pedig kizáró ok a közbeszerzés szerint. Az érvénytelen jelentkezésekről még nem tájékoztatták a pályázókat, de a Grando konzorcium – más okból – a hétfői nyilvános ajánlatbontás után még aznap a közbeszerzési döntőbizottsághoz fordult jogorvoslati kérelemmel. A testület ezúttal nem függesztette fel a pályázatot, mint ahogy már két ízben is a pályáztatás során.
Ha a nyertes cég neve nem is, az azonban biztos, hogy menet közben a legtöbb társaság lefelé módosította árait. Az első helyre sorolt konzorcium az eredeti ajánlatánál közel 5 milliárddal olcsóbban is elvállalná a 36,5 kilométeres szakasz megépítését. Az első fordulóban még 46,290 milliárd forintos ajánlatot tett (ennél akkor hárman is kedvezőbb áron vállalták volna el a munkát), az új ár viszont 41,400 milliárd forint. A legalacsonyabb eredeti ajánlatot tévő Grando konzorcium nem változtatott 41,741 milliárdos ájánlatán, ez viszont azt jelenti, hogy ha minimális különbséggel is, de a harmadik helyre szorult az árversenyben, ugyanis a négymilliárdot engedő Adria (Strabag–Hídépítő) konzorcium szintén megelőzte.