Sylvester Stallone megírta, megrendezte a hatodik Rockyt, és változatlanul ő játssza a főszerepet három évtized múltán is. A bemutató december 20-án lesz az amerikai mozikban.
A Rocky V. tizenhat éve került mozikba, és az immár 60 éves Stallone úgy nyilatkozott: az új filmmel be akarta bizonyítani, hogy a nyugdíjas kor után is van keresnivalója a filmes pályán az "olyan fickóknak, mint én". A Rocky Balboa egyenes folytatása a korábbi öt résznek, s az előzetes vetítések résztvevői örömmel nyugtázták, hogy az új film stílusában és hangulatában összhangban áll a korábbiakkal.
Stallone az utolsó részt hat és fél éven át próbálta tető alá hozni, mert a legtöbb hollywoodi stúdió gúnyosan elhárította. Végül új vezetőség került a Metro Goldwyn Mayer élére, amely a Rocky-filmek jogtulajdonosa, és ők segítettek 20 millió dollárt előteremteni, amely a szuperprodukciók költségvetéséhez képest nem nagy összeg.
A hatodik rész alapötlete: Rocky már igazi öregfiú, aki olasz éttermében meséli boxtörténeteit a vendégeknek; élete szerelme és felesége, Adrian meghalt, Rocky még nincs túl a gyászon, fiától elidegenedett; bokszszponzorok egy reklámmeccs szervezésén dolgoznak, és Rocky elhatározza, hogy jelentkezik, mert ahogy mondja: "Van még bennem kakaó."
A Rocky Balboáról szóló történet 1976-ban kezdődött, az egész Stallone fejéből pattant ki, mindegyiknek ő írta a forgatókönyvét, és egy kivételével mindet ő is rendezte. Híres eset, hogy Stallone annak idején összeszedett egymillió dollárt, és nem volt hajlandó eladni az első rész forgatókönyvét egyetlen hollywoodi stúdiónak sem, csak ha ő játszhatja a főszerepet.
A Metro Goldwyn Mayerrel sikerült végül megegyeznie, s a film mindenki meglepetésére kasszasiker lett, több Oscar-díjat kapott, Stallone pedig egy csapásra felemelkedett az ünnepelt filmcsillagok közé. (MTI
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.