Az utóbbi öt év legalacsonyabb növekedési ütemével szembesülnének Európa részvénypiacai 2007-ben, amennyiben az Európai Központi Bank folytatja múlt évi kamatemelési politikáját. Ennek hatására ugyanis a befektetők egyre inkább átpártolnának a részvénypiacokról a kötvényekre, a magas kamatok pedig a hitelek drágulása révén fékeznék a gazdasági növekedést. A vezető bankházak elemzőinek konszenzusa szerint Európa 600 kiemelkedő tőzsdecégének drágulása még a felét sem éri el a tavalyi 18 százaléknak. A konszenzus az előző években ugyanakkor rendre kisebb emelkedést jósolt a tényleges tőzsdei áremelkedéseknél. Az európai részvénypiac még így is tisztes profitot hozhat, főleg a növekedési részvényektől várnak sokat az elemzők. Az Európai Központi Bank tegnap nem emelt ugyan az alapkamatán, ám tavasszal akár két, egymást követő szigorításra is sor kerülhet, amellyel az eurózóna irányadó kamatszintje négy százalékig nőhet. Ezt jelzi az is, hogy a Bank of England 25 bázisponttal több mint ötéves rekordszintre, 5,25 százalékra emelte irányadó instrumentumát. Az angol visszavásárlási ráta így mától megegyezik az amerikai alapkamattal.
A teljes cikk ITT olvasható