Lassul a korrupció elleni küzdelem
Alighogy biztossá vált Románia EU-tagsága, a kormány és a parlament máris érezhetően visszafogta a korrupció elleni harc tempóját – panaszolja Monica Macovei igazságügy-miniszter. A volt emberi jogi aktivista Traian Basescu államfő támogatásával került a kabinetbe, ahol azonban szavai szerint senki sem támogatja az általa elkezdett igazságügyi reformokat. Késik például annak az ügynökségnek a létrehozása, amely a politikusok és köztisztviselők összeférhetetlenségét vizsgálná; a bukaresti parlament tavaly április óta mindössze annyit tett az ügyben, hogy jelentősen felvizezte a minisztériumi előterjesztést.
Romániában a politikai vezető réteg másfél évtized alatt megszokta, hogy semmilyen vizsgálatra vagy felelősségre vonásra nem kell számítania – fogalmaz Macovei. Ugyan több egykori vezető politikus – például Adrian Nastase exkormányfő – ellen is vádat emeltek az utóbbi időben, ám a miniszter szerint a bírák húzzák-halasztják azoknak az elítélését, akik korábban kinevezték őket. EUobserver