BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magasabb idei, alacsonyabb 2008-as infláció

A korábban gondoltnál az idén magasabb, jövőre kisebb lehet az infláció – vélte két jegybanki prominens egy budapesti konferencián. Auth Henrik alelnök tudósítások szerint azt mondta: a csúcs az év első harmadában a korábban gondolt 8,4 százalék felett lesz, s üteme vélhetően el is nyúlik, ám még nem látható az év végi árindex. A vártnál erőteljesebb bér- és hatósági áremelkedések okozzák a véltnél nagyobb drágulást, s a mérsékeltebb olajár, az erősebb forintárfolyam, a keresletszűkítés lefelé hat. Hamecz István ügyvezető igazgató bejelentette: az MNB valószínűleg mérsékli a jövő évre vonatkozó inflációs előrejelzését. A legközelebbi kamatmeghatározó ülés napján (26-án) megjelenő prognózis a legutóbbiban rögzített 4,1 százaléknál kisebb 2008-as átlagos drágulási ütemet tartalmaz majd. VG

Hiánycsökkenés

Hamecz szerint az államháztartási hiány az idén a 6,8 százalékos GDP-arányos cél alatt maradhat.

Garamhegyi Ábel, a gazdasági tárca államtitkára a szerkezeti reformok mellett érvelt, amelyekkel az állami kiadások a múlt évi szinthez képest a GDP-arányában 5,5-6 százalékponttal mérséklődhetnek 2009-ig.

Garamhegyi Ábel, a gazdasági tárca államtitkára a szerkezeti reformok mellett érvelt, amelyekkel az állami kiadások a múlt évi szinthez képest a GDP-arányában 5,5-6 százalékponttal mérséklődhetnek 2009-ig.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.