BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassabban nőttek a gázárak az elemző várakozásánál

Márciusban 8,8-9 százalék lehet a 12 havi fogyasztói infláció a februári 8,8 százalék után - mondták az MTI által megkérdezett elemzők, akik szerint a kamatcsökkentés ütemezése attól függ, hogy az árfolyamsáv kérdésében hogyan foglal állást a jegybank.

"Amíg az élelmiszeráraknál egy hónap alatt a várt emelkedés következett be, addig a gázáraknál csak 22,5 százalék az általam várt 27-28 százalék helyett" - mondta Forián Szabó Gergely. A Pioneer Alapkezelő elemzője márciusra 9 százalékos 12 havi inflációval számol. Bár az élelmiszerek áralakulását nehéz prognosztizálni, most valószínűnek látszik, hogy az év közepétől lassabban nőnek az árak - jelezte az elemző, aki az infláció éves lefutását úgy látja, hogy júliusban még 8 százalékos lesz az ütem, ami szeptembertől meredeken csökkenni fog és az év végére 5 százalékra, vagy egy kissé még lejjebb csúszik.

Az éves átlagos inflációt Forián Szabó Gergely 7-7,2 százalék között várja. Kamatemelés most nem aktuális - felelte a kamatváltozással összefüggő kérdésre az elemző, aki szerint a kamatok jövőbeni alakulása attól függ, hogy a Magyar Nemzeti Bank hogyan foglal állást a sáveltörléssel kapcsolatban felvetődő kérdésről.

"Ha az MNB eltörli az árfolyamsávot, és a forint erősödésbe kezd, akkor gyors kamatvágással a jelenlegi 250 forint körüli szinten lehet tartani az árfolyamot, s ebben az esetben a 6 százalékos alapkamat az év vége előtt is reális lehet. Amennyiben marad a jelenlegi árfolyamsáv, akkor a kamatcsökkentés lassúbb lesz" - magyarázta Forián Szabó Gergely.

Alapesetben, azaz a jelenlegi árfolyamsáv fennmaradása esetén decemberre 6,75-7 százalékos kamatra számít Nyeste Orsolya. Az Erste Bank elemzője is úgy véli, hogy egy esetleges sáveltörlés gyorsíthatja a kamatcsökkentési folyamatot, de mindkét elemző úgy véli, hogy az MNB 2008. végére kitűzött 3 százalékos inflációs célja 250 forint/eurós árfolyam mellett is elérhető, így ennél erősebb forintra nincs szükség az inflációs cél tartása érdekében.

A februári inflációs adat megfelelt a piaci konszenzusnak, az áremelkedést a hatósági árváltozások hajtották fel, ezek döntő részén már túlestünk, így márciusban 8,8-9 százalékos ütemet várok - mondta Nyeste Orsolya, aki áprilistól már enyhén csökkenő inflációra számít. Decemberre a 12 havi fogyasztói áremelkedés üteme 5,2 százalék lehet - adott távolabbi prognózist az Erste Bank elemzője. (MTI Eco)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.